Megbecsülés

2022.02.07. 16:24

Már februárban megkapják a 20 százalékos béremelést a kulturális szférában dolgozók

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) elkötelezett a kulturális dolgozók megbecsülése és munkájuk elismerése mellett, ezért a kormány által 2021. decemberben elfogadott kormányhatározat alapján februárban kézhez kapják a 20 százalékos béremelést a kulturális területen dolgozók - közölte a tárca hétfőn.

Az Emmi közleménye emlékeztet: a korábbi években több olyan intézkedés történt, amelyek segítették a kulturális területen dolgozók pályán tartását, illetve elősegítették, hogy a kulturális szféra a fiataloknak is vonzó pályát jelentsen, életpályát, hivatást tudjanak találni a különféle kulturális intézményekben, célt és elhivatottságot adva ezzel a kezükbe.

Ezeket a célokat szolgálta a 2017-ben bevezetett kulturális illetménypótlék, amely a közgyűjteményi és közművelődési dolgozóknak 1 százalékos bérpótlékot jelent. Ez az illetmény azóta is folyamatos - idézi fel a közlemény.

Mint az Emmi hangsúlyozta, 

a 2020-ra ütemezett, 6 százalékos béremelés több mint 5 milliárd forint többletforrást jelentett a szektornak, ezt 2020. január 1-jéig visszamenőleg megkapták a közalkalmazotti státuszból kilépő dolgozók.

A közalkalmazotti jogviszony átalakulása után ez egy újabb döntés, amely a kulturális szakma elismertségét, megbecsülését növeli - emelte ki a tárca közleménye, hozzátéve: az igényfelmérés során összesen mintegy 3000 intézmény közel 26 ezer dolgozójának emelkedik a bére 2022. január 1-jétől.

Borítókép: illusztráció

 

Címkék#béremelés

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában