Ukrán válság

2022.03.04. 20:13

Kovács Zoltán: ez a megfelelő pillanat arra, hogy tisztázzuk Magyarország álláspontját

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár véleménycikkben reagált a hazánkat ért vádakra.

Az Euobserveren megjelent véleménycikkben reagált az utóbbi időben hazánkkal kapcsolatban megjelent álhírekre és vádakra Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár – írja szemléjében a Magyar Nemzet

 

Mint írta, „az utóbbi napokban egyes források azt állították, hogy a Nyugat-Ukrajnában élő magyarok közössége függetlenségi népszavazást kezdett szervezni. Mások azzal vádolták Magyarországot, hogy akadályozza bizonyos uniós szankciók meghozatalát, például az orosz bankok kizárását a SWIFT-ből, illetve megtagadja a menekültek befogadását. Ebből semmi sem volt igaz, és bár egy részük a kapkodás számlájára írható, a jelenség rávilágított az Orbán-kormány kritikusainak elfogultságára és politikai indíttatású opportunizmusára is. Hiszen már csak egy hónap van hátra az országgyűlési választásokig, és a kampányszezon már javában tart Magyarországon.”

 

Az államtitkár szerint ez megfelelő pillanat arra, hogy korrigáljunk néhány hibát, valamint tisztázzuk Magyarország álláspontját és az általunk megfelelőnek – vagy éppen nem megfelelőnek – tartott eljárásmódot. Írásában úgy fogalmazott, igaz, hogy Magyarország nem szállít halálos fegyvereket, és nem engedélyezi az Ukrajnának szánt katonai segélyszállítmányok hazánk területén keresztül történő áthaladását.

Rendkívüli körültekintéssel járunk el a földrajzi közelségre és a Nyugat-Ukrajnában élő jelentős magyar közösségre tekintettel. Ahogy Szijjártó külügyminiszter úr említette: amennyiben Ukrajna fegyvereket kap például Magyarországról, akkor ezek a szállítmányok, valamint az azokat szállítók is célponttá válnak.

Kovács Zoltán Orbán Viktor miniszterelnök szavait idézte: „Ne biztassák Magyarországot arra, hogy fegyvert küldjön abba a térségbe”, majd hozzátette, ami ennél is fontosabb, hogy

mi a háború mielőbbi befejezésére és a békét támogató kezdeményezésekre helyezünk hangsúlyt.

„Magyarország nyolc másik uniós tagállammal (Bulgária, Csehország, Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Szlovákia, Szlovénia) együtt határozottan azt támogatja, hogy Ukrajna minél hamarabb megkapja az uniós tagjelölti státust. A mielőbbi diplomáciai megoldás érdekében a feleket a tárgyalóasztalhoz való visszatérésre ösztönözzük. Ezért felajánlottuk, hogy Budapesten béketárgyalásoknak adunk otthont” – hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Mint fogalmazott, világossá tettük, hogy Magyarországon szívesen fogadunk minden Ukrajnából érkező menekültet, de nem a menekültek befogadása az egyetlen terület, melyet tekintve Magyarország előrelépett: a magyar kormány hazánk valaha volt legnagyobb humanitárius segélyakcióját is jóváhagyta.

Kovács Zoltán világossá tette: „Miközben továbbra is eltökélt szándékunk elkerülni azt, hogy hazánkat belerángassák ebbe a háborúba, minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy a feleket a tárgyalások folytatására és békekötésre ösztönözzük.”

Az egymásra mutogatás és a társadalom megosztása helyett itt az ideje, hogy minden jóakaratú ember és egész Európa egységesen e tragikus háború lezárásán munkálkodjon

– zárta az Euobserveren megjelent írását Kovács Zoltán.

Borítókép: Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában