Jogállamisági vita

2022.04.05. 17:37

Gulyás Gergely: Brüsszel hibázik, amikor ugyanazt a nótát fújja, mint a magyar baloldal

Ugyanis a magyarok most utasították el nagy többséggel – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter az Európai Bizottság elnökének keddi nyilatkozatára reagálva.

Ursula von der Leyen Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén azt mondta: az Európai Bizottság hivatalos értesítést küldött Magyarországnak arról, hogy elindítja az európai uniós források folyósítását a jogállamisághoz kötő úgynevezett feltételességi mechanizmust.

Gulyás Gergely a magyar kormány véleményét ismertetve azt közölte: a Fidesz-KDNP csaknem 2,9 millió szavazatot kapott a vasárnapi országgyűlési választáson, míg a gyermekvédelmi törvénnyel több mint 3,3 millió ember fejezte ki egyetértését.

Ez soha nem látott támogatottság mind a kormánypártok, mind a gyermekvédelmi törvény ügye mögött 

– emelte ki.

Éppen ezért a demokrácia alapvető szabályait a bizottságnak is el kell fogadnia – szögezte le, hozzátéve: nem a most vereséget szenvedett magyar baloldal igényeit kellene teljesítenie a bizottságnak, hanem vissza kellene térni a józan észhez és a párbeszédhez.

Erre a magyar kormány mindig nyitott volt – hangsúlyozta.

A miniszter azt is kérte: Brüsszel ne büntesse meg a magyar választókat azért, mert a választáson és a gyermekvédelmi törvény ügyében nem a Brüsszelnek tetsző véleményt fogalmazták meg.

Ugyanilyen értelemben nyilatkozott Varga Judit igazságügyi miniszter közösségi oldalán, egyben felhívta a figyelmet, hogy az eljárás indításának formai követelményei egyelőre nem állnak fenn.

Borítókép: Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter 2022. április 3-án / MTI / Koszticsák Szilárd

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában