XV. Szakma Sztár Fesztivál

2022.04.25. 11:22

Orbán Viktor: a munkának és a szakmunkának van jövője Magyarországon

Akinek van tudása és szakmája, illetve kellő bátorsága, hogy mindezt felhasználja, annak nincs mitől tartania a nehezebb időkben sem – mondta a kormányfő.

A munkának és szakmunkának van jövője Magyarországon, akinek van tudása és szakmája, illetve kellő bátorsága, hogy mindezt felhasználja, annak nincs mitől tartania a nehezebb időkben sem – hangsúlyozta a miniszterelnök a XV. Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján hétfőn Budapesten.

Orbán Viktor a Hungexpón rendezett eseményen mondott köszöntőjében úgy fogalmazott: „a nemzeti erők soha nem látott mértékű támogatással” nyerték meg a parlamenti választást három hete, és a választók igent mondtak arra is, amit az elmúlt 12 évben a szakképzésben elért a kormány a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával együtt.

Felidézte: az elmúlt időszakban kiterjesztették a duális képzést, életszerűbbé tették a képzési formákat, létrehozták a szakképzési centrumokat és a szakmunkás hallgatók ösztöndíjrendszerét, valamint komoly lépéseket tettek a digitalizáció irányába is, a kormány pedig ingyenesen biztosítja az első két szakma vagy szakképesítés megszerzését.

Orbán Viktor miniszterelnök (j) megnyitja a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara XV. Szakma Sztár Fesztiválját a budapesti Hungexpón 2022. április 25-én. A kormányfő mellett Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke (b) és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke (j).
Forrás: Benko Vivien Cher/MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

Mindezeknek köszönhetően mára 250 ezren tanulnak szakképzésben Magyarországon, egyre nagyobb a kereslet a képzett szakmunkásokra, a vállalkozói pálya is egyre népszerűbb és egyre jövedelmezőbb – mondta a kormányfő.

Emlékeztetett: már nyolcadik alkalommal lehet itt ezen a rendezvényen, és a résztvevőket mindig is arra biztatta, higgyenek abban, hogy a „munkának és különösen a szakmunkának van jövője Magyarországon”.

Két jó tanács összefoglalja, miért érdemes szakmát tanulni: amit érdemes csinálni, azt érdemes jól csinálni, és ha jó vagy valamiben, akkor kérd meg az árát - fogalmazott. Úgy értékelt: az élet igazolta, hogy az igényes munka a megélhetés legbiztosabb forrása és a jövőben még inkább azzá válik majd.

Felhívta a figyelmet arra: bár igazságtalannak tűnhet, hogy még „alig ocsúdtunk fel” a koronavírus-járványból, máris „megkaptuk a nyakunkba” a szomszédban dúló háborút, ahelyett, hogy „kárhoztatnánk a körülményeket”, inkább erősítsük meg magunkat abban, hogy ”akinek tudása van, akinek szakmája van, és akinek van kellő bátorsága, hogy mindezt felhasználja, annak nincs mitől tartania a nehezebb időkben sem.”

Ha jól csináljuk a dolgunkat, akkor megerősödve kerülhetünk ki ebből a bajból is, és tehetünk egy méretes lépést előre, nem pedig hátra

– mondta, a pályaválasztó fiatalokat arra biztatva, válasszanak maguknak szakmát. Hangsúlyozta: Magyarország az a hely, ahol érdemes élni és érdemes dolgozni, mert hazánk az egyik legjobb hely Európában.

Orbán Viktor miniszterelnök (k) a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara XV. Szakma Sztár Fesztiváljának megnyitóján a budapesti Hungexpón 2022. április 25-én.
Forrás: Benko Vivien Cher/MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

A kormányfő a fiataloknak azt üzente: új gyárak, telephelyek, új termelési központok nőttek ki a földből, és mindannyian „a ti munkátokra számítanak”. Adókedvezményt biztosítunk a pályakezdő fiataloknak és azoknak a cégeknek is, „amelyek benneteket alkalmaznak”, támogatjuk a családalapítást és az otthonteremtést, a házépítést és -felújítást – sorolta.

Kijelentette: aki ma Magyarországon a munkájából szeretne megélni, annak lesz munkája, lesz otthona, és biztonságos környezetben nevelheti fel a gyerekeit a világ legszebb országában.

Nem fogtok ennél jobb ajánlatot kapni egyetlen más országból sem

– tette hozzá.

A miniszterelnök a pedagógusoknak azt mondta: a sok fontos és hangzatos eredmény „nem jöhetett volna létre az önök munkája nélkül”. A magyar szakmunkások hazai és nemzetközi eredményei tanúskodnak róla, milyen kiváló oktatók és pedagógusok dolgoznak a magyar szakképzési rendszerben - vélekedett. Hozzátette: köszönet illeti őket az áldozatos munkájukért.

Április 25-27. között rendezik meg a XV. Szakma Sztár Fesztivált

Április 25-27. között rendezik meg a XV. Szakma Sztár Fesztivált, ahol 86 szakmában több mint 200 tanuló versenyez, emellett szakmai és szórakoztató programok várják az érdeklődőket a Hungexpo területén.

Parragh László, a rendezvény főszervezője, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a rendezvény megnyitóján hangsúlyozta, a parlamenti választás eredménye alapján az elmúlt időszak gazdaságpolitikája folytatódni fog, a kamara és a kormány közötti megállapodás továbbra is működőképes lesz, és folytatódik a több mint egy évtizedes múlttal rendelkező Szakma Sztár Fesztivál is.

Győrffy Balázs, a rendezvény szervezésében együttműködő Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke kiemelte, a Szakma Sztár Fesztiválon látható lesz, hogy a mezőgazdaság színes és sokrétű, széleskörű lehetőségeket rejt, érdemes rá jövőt építeni.

Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara XV. Szakma Sztár Fesztiváljának megnyitóján a budapesti Hungexpón 2022. április 25-én. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában