Védelmi szövetség

2022.04.06. 23:07

Szijjártó Péter: megvitatták a NATO új stratégiai koncepcióját (videó)

Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) tagállamai külügyminisztereinek kétnapos tanácskozásának első napján megvitatták a szervezet új stratégiai koncepcióját – közölte a külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán szerda este.

A múlt héten ez a program még ceruzával volt a naptárban, vasárnap este viszont beírtuk tollal is

– írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter Brüsszelből nyilatkozva kiemelte, hogy ez előkészítő ülés volt, hiszen az állam- és kormányfők hamarosan Madridban tárgyalnak, ahol – ha minden jól megy – elfogadják a dokumentumot, amely az elkövetkezendő évekre, évtizedekre meghatározza majd a NATO politikájának stratégiai irányait.

 

A tárcavezető kiemelte: mindenki arról beszélt, hogy az ukrajnai háború alapvetően változtatja meg a hangsúlyokat a NATO tevékenységében.

Sajnálattal állapították meg, hogy a NATO és Oroszország kapcsolata még sohasem volt ilyen rossz, ezért azt újra kell definiálni – tette hozzá.

A miniszter azt mondta, lényegében mindenki egyetértett vele abban, hogy a legnagyobb tragédiát az okozná, ha minden kommunikációs csatornát elvágnának Oroszországgal. Valamilyen kapcsolatot fenn kell tartani – tette hozzá.

Szijjártó Péter közölte: tájékoztatta kollégáit, hogy 

Orbán Viktor miniszterelnök beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, akinél azt kezdeményezte, hogy legyen azonnali tűzszünet, valamint tartsanak béketárgyalást Budapesten.

 

A miniszter úgy folytatta: fontos kiemelni, hogy nem csupán keletről érkeznek biztonsági kihívások, hanem délről is. Ezek közül a legsúlyosabb a tömeges illegális bevándorlás.

A tanácskozáson Szijjártó Péter elmondta, hogy a magyar határőrök tavaly 130 ezer illegális bevándorlót állítottak meg Magyarország déli határainál. A tárcavezető kiemelte: egyre súlyosbodnak azok a kihívások, amelyek miatt arra kell számítani, hogy Afrikából a jövőben még erősebb migrációs hullámok indulnak meg.

Ilyen problémaként említette a várható élelmiszerválságot, amelyet az válthat ki, hogy a háborúban álló Oroszország és Ukrajna felel a világ gabonaexportjának 15 százalékáért.

Afrikában egy ilyen élelmiszerválság súlyos migrációs hullámokat idézhet elő, ez pedig arra is lehetőséget biztosít, hogy a bevándorlók között terroristákat, aktivistákat rejtsenek el – jelentette ki Szijjártó Péter, megjegyezve: sajnos Európában már láttuk ennek a közvetlen negatív hatásait.

 

A miniszter közölte, hogy a tanácskozáson mindenki beszélt Kínáról is. Fontos higgadtan közelíteni a témához, mivel az együttműködés Kínával sok lehetőséget is tartogat – hangoztatta. Megjegyezte: tőle több Magyarországon működő nagy nyugati vállalat kéri, hogy győzze meg kínai beszállítóikat: jöjjenek Magyarországra.

Szijjártó Péter közölte, hogy a tanácskozás csütörtökön folytatódik, akkor az ukrajnai háború lesz a téma.

Borítókép: Szijjártó Péter / Facebook

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában