Szexuális erőszak

2022.05.08. 10:07

Jobbik-botrány: nincs szó az áldozatról, nincs bocsánatkérés, mindent tagadni akart Jakab

Az áldozat élettársa, Szilágyi György azonban kitálalt.

A politikai karrierjének a végét is jelentheti, hogy kiállt élettársa mellett, miután egy jobbikos rendezvényen a párt egyik tagja - több forrás szerint is - Jakab Péter bizalmasa, Földi István megpróbálta megerőszakolni a fiatal nőt – emlékeztet Szilágyi György, a Jobbik alelnöke nyilatkozatára az Origo összefoglalója.

A botrány néhány nappal ezelőtt robbant ki, akkor többen is megnevezték Földit és a nő megmentőjét, Gyüre Csabát.  

A gyalázatos bűncselekményt hosszú hetek óta próbálta eltussolni a Jakab-féle vezetés, bár az erőszakot elszenvedő fiatal nő beadvánnyal fordult a Jobbik etikai bizottságához, az ügy kivizsgálását, a tettes megbüntetését követelve. Miután nem történt semmi, az áldozat az ügyben később hivatalos feljelentést is tett. A Borsonline úgy tudja, hogy az ügyben máris megkezdődött a nyomozás.

A Jobbik elnöke, miután az ügy nyilvánosságra került, azonnal mindent tagadni próbált, és a sajtót hibáztatva perrel fenyegetőzött Facebook-bejegyzésében.

Forrás: Origo

Jakab Peter semmilyen együttérzést nem mutat az áldozat felé, annak ellenére sem, hogy tudott az esetről. 

Szilágyi György a Jobbik tisztújító kongresszusa előtt egyértelműen erről beszélt. Mint mondta, hazugság, hogy Jakabék nem tudtak az ügyről.

Ez azért hazugság, mert én jeleztem feléjük, mind Molnár Enikő felé, mind elnök úr felé, és utána az elnökség több tagja felé

- mondta el Szilágyi György.

Ahogy arról annak idején lapunk is beszámolt, Molnár Enikő Jakab Péter kabinetfőnöke, akinek lakásában rendszeresen éjszakázott az egyébként házas Jakab. Miután kettejük szoros kapcsolata nyilvánosságot kapott, az is kiderült, hogy a magát családapának beállító Jakabot otthagyta a felesége. Mindez azért érdekes, mert Molnár Enikő is tudott az erőszakolási ügyről.

Szilágyi György a Jobbik kongresszusa előtt az ATV műsorában azt is elmondta, Jakab egészen elképesztő módon csak azzal foglalkozik, hogy az ügy éppen a Jobbik elnökválasztása előtt két nappal került nyilvánosságra, és hangsúlyozta, hogy

Molnár Enikő is tudott mindent, a Jobbik két vezetője azonban semmit nem tett, még belső etikai vizsgálatot sem indított, nemhogy a rendőrséghez fordult volna a bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Szombaton a Jobbik XXIV. tisztújító kongresszusa úgy döntött, hogy Jakab Péter a botrány ellenére is a Jobbik elnöke maradhat.

Jakab azonban továbbra is hallgat a jobbikos szexbotrányról, nem beszél az áldozatról, semmiféle együttérzés nincs benne, és bocsánatot sem kért

- mutat rá az Origo, amely szerint a politikust láthatóan csak pozíciója megőrzése érdekli. A cikk egyúttal megjegyzi: a Jobbik a választáson katasztrofálisan szerepelt, egyetlen egyéni képviselői helyet sem szerzett, és a Gyurcsány-vezette baloldal egyik szereplőjékent részese volt a baloldal megsemmisítő vereségének.

Borítókép: Jakab Péter, a Jobbik elnöke, fotó: Bencsik Ádám/Békés Megyei Hírlap

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában