Blaha Lujza tér

2022.05.09. 09:12

Karácsony Gergely csődje: a babakocsisok és a mozgássérültek is vesztesek a fővárosban (videó)

A budapesti Blaha Lujza tér felújítása körüli problémákra a politikusok és a szakemberek már a projekt kezdetén felhívták a közvélemény figyelmét. Sára Botond korábbi józsefvárosi polgármester arra figyelmeztetett, hogy a babakocsisok és a mozgássérültek járnak a legrosszabbul, ugyanis az aluljáróhoz tartozó lifteket meg sem építik. Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ Zrt. vezérigazgatója pedig arról beszélt, hogy érdemes lett volna a térre behozni a Népszínház utcai villamosmegállókat, hogy az utazóközönség kényelmesebben érhesse el a járműveket. Az elhibázott felújítással azonban ennek a hosszú távú lehetősége is meghiúsult.

– Másfél éve csúszik a Blaha Lujza tér felújítása a baloldal szerencsétlenkedése miatt. Talán most végre elindulhat a munka, bár jóval drágább lesz és egy csomó minden kimarad. Nem lesz lift, nyilvános WC és közösségi tér sem, de a Somogyi Béla utca felújítása is elmaradhat – közölte Sára Botond korábbi VIII. kerületi polgármester 2021 júniusában. 

Hozzátette: ennek ellenére a beruházás 400 millió forinttal lett drágább. A korábbi kerületvezető azt is kiemelte, hogy a fejlesztések vesztesei a mozgássérültek és a babakocsisok lesznek, ugyanis a liftek megépítése szintén kikerült a tervek közül – írja az Origo.

Vélhetően a felvonók megépítésének elmaradása miatt volt szükség azokra az új gyalogátkelőkre, amelyekkel Karácsony Gergely tovább szívatja az autósokat. Érdekesség, hogy az erről szóló Origo-cikk nyomán támadásba lendült a teljes baloldali sajtó, a Telextől kezdve a HVG-n át az olyan pártmédiumokig, mint a Hírklikk.hu. Érdemes megjegyezni, hogy ezek közül egyik cikkben sem került szóba, hogy a Blaha felújítása 400 millióval többe kerül, miközben kevesebb műszaki tartalommal valósul meg.

A tér megújulása a tömegközlekedés szempontjából sem volt átgondolt. Karácsonyék első tervei 2021 januárjában kerültek nyilvánosságra. Ekkor Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ Zrt. vezérigazgatója arra tett javaslatot, hogy tartsanak társadalmi vitát a projektről és vonják vissza a kiírt tendert.

– Egy ekkora tömegközlekedési csomópontban nem lehet elég csak a térkövezés, a tömegközlekedés színvonalát is javítani kellene – emelte ki a vezérigazgató. Kifejtette: 

– Ennek megoldása az lenne, hogy a Józsefvárosba és Kőbányára tartó utasokon segítünk, és a Népszínház utcai villamosok végállomását áthelyezzük a térre. A 28-as, 37-es és 62-es villamosok végállomása ma hosszú sétával, kényelmetlenül érhető csak el a metró felől, ehelyett a téren új, akadálymentes villamos-végállomás jöhetne létre, a tér további része pedig bezöldíthető lenne.

Vitézy Dávid külön problémásnak tartotta, hogy a felújítás a villamoskapcsolat későbbi lehetőségét is kizárja, ugyanis ezt az útvonalat elzárják közművekkel.

Mint arról korábban írtunk, az is kérdéses, hogy egyáltalán elkészülnek-e a felújítási munkálatok 2022. IV. negyedévére, ahogyan az a tervekben szerepel. A Metropol több videót készített az építkezésen unatkozó melósokról, akik saját bevallásuk szerint munka helyett az aluljárókban fociztak.

Borítókép: Blaha Lujza tér felújítás / Ripost / Bánkúti Sándor 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában