Elvitathatatlan érdemeket szerzett

2022.05.06. 14:41

Nyugdíjazását kezdeményezte a közmédia vezérigazgatója

Nyugdíjazását kezdeményezte Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója – tájékoztatta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) pénteken az MTI-t.

A közlemény szerint a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. első vezérigazgatója – aki 2015. július 1. óta irányította a közmédiát – pénteken kezdeményezte nyugdíjazását a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumánál. Vezérigazgatói feladatait az új vezérigazgató hivatalba lépéséig kívánja ellátni.

Mint írták: Dobos Menyhért 1950. augusztus 27-én született Budapesten. Egyetemi tanulmányait 1969-ben a Landler Jenő Híradásipari Technikum Híradásipari technikus szakán kezdte meg, majd miután ott diplomát szerzett, elvégezte a Janus Pannonius Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának humán szervező szakát. Televíziós karrierjét 1969-ben kezdte a Magyar Televízióban, videó- és hangtechnikusként, ahol feladata televíziós játékok és közéleti műsorok gyártása, valamint helyszíni közvetítések készítése volt. 1976-tól 1992-ig képmérnökként, majd 1992 és 1993 között médiamenedzserként dolgozott. 1993-ban előbb osztályvezetővé, majd főosztályvezetővé, később pedig titkárságvezetővé nevezték ki. 1993 végén megválasztották az MTV Közalkalmazotti Tanács elnökévé, amely pozíciót 1996-ig viselt.

2000-től 2002-ig az elnöki kabinet vezetője, 2003-ban pedig közéleti igazgatóvá nevezték ki, amely tisztségében feladata az egyházi, vallási, kisebbségi, közéleti és a határon túli műsorok felügyelete és irányítása volt. 2010 júniusától novemberig az M1 és M2 csatornák műsorigazgatója, 2010 júniusától pedig a Magyar Televízió Szolgáltatási Vezérigazgató-helyettese. 2011 áprilisától tartalomelőállítási vezérigazgató-helyettes 2011 szeptemberéig, amikor megválasztják a Duna TV Zrt. vezérigazgatójának. A magyar közmédia átszervezésével 2015. július 1-jén lett a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.

Az MTVA kiemelte:

vezérigazgatóként elvitathatatlan érdemeket szerzett a magyar közszolgálati médiaszolgáltató szervezeti és koncepcionális átalakításában, és a korábban széttagolt közmédia rendszer egységesítésében.

Az ő nevéhez köthető továbbá a Torockói Duna-Ház 2014-es megnyitása is, amely a magyar kultúra, nemzeti identitás és anyanyelv megőrzésének helyi központjává vált.

Dobos Menyhért tevékenységét többször is elismerték, így 2015-ben elnyerte a Goldmark Péter Károly-díjat, 2017-ben pedig a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki. 2019-ben Torockó díszpolgárává választották, és még ugyanebben az évben elnyerte a Wekerle Sándor Gazdasági Díjat.

Több mint 50 éves közmédiás munkássága során prominens alakítója volt a közszolgálat ethoszának, valamint meghatározó szerepet vállalt a közszolgálati kódex létrehozásában, a benne foglalt szabályok és normák maradéktalan érvényre juttatásában

– fogalmazott közleményében az MTVA.

Borítókép: Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója beszédet mond az MTVA óbudai székházában tartott díjátadó ünnepségen, amelyen kiemelkedő munkatársait díjazta a közmédia 2022. március 11-én. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában