Infografikával

2022.06.09. 08:02

A baloldaliak is támogatják az extraprofitadót

A magyarok többsége egyetért a vállalatokra kivetett többletjárulék bevezetésével.

A magyar választók túlnyomó többsége, hetven százaléka egyetért az extraprofit-különadó kivetésével – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából. A felmérés azt is megmutatja, hogy az intézkedés támogatói annak ellenzőivel szemben egyaránt nagyobb arányban vannak a kormánypárti és a baloldali szavazók körében – írja a Magyar Nemzet.

A kutatás arra kérdezett rá, hogy a válaszadók egyetértenek-e azzal, hogy a koronavírus-válság és az orosz–ukrán háború hatásaiból növekvő nyereségre szert tevő vállalatokra különadót vet ki a kormány.

Az eredmények alapján elmondható, hogy a magyar választók több mint kétharmada, csaknem hetven százaléka támogatja a járvány és a háború hatásaiból nyereségre szert tevő vállalatokra kivetett különadót, és mindössze a magyarok kevesebb, mint negyede, 23 százaléka ellenzi azt.

A Nézőpont Intézet a felmérésében rámutat arra is, hogy a kormánypárti szavazók köré­ben egyértelműen többségben vannak az intézkedés támogatói – az ő arányuk 82 százalék – az azt inkább elutasítók 11 százalékával szemben. Bár a baloldali szavazók ebben a kérdésben is megosztottak, 49 százalékkal az ellenzéki választók körében is többségben vannak azok, akik inkább egyetértenek az extraprofit-különadó kivetésével, mint akik nem támogatják azt. Az ellenzők számaránya náluk egyébként 43 százalék.

A magyar kormány egy mintegy kilencszázmilliárd forintos rezsi- és honvédelmi alapot hoz létre annak érdekében, hogy az elhúzódó energiaválság és az elnyúló háborús konfliktus idején is meg tudja védeni a rezsicsökkentést és fejleszteni tudja a honvédelmet, elő tudja teremteni a szükséges haditechnikai korszerűsítések forrásait – emlékeztet a Nézőpont Intézet. Az intézet a felmérését annak apropóján készítette, hogy kiderüljön, mit gondolnak a magyarok a különadóról, hiszen az alapok finanszírozásának társadalmi megítélése fontos kérdés. A közvélemény-kutatás ezer fő telefonos megkérdezésével készült, a minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint.

Borítókép: Illusztrációfotó / Magyar Nemzet / Bach Máté

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában