Ország-világ

2022.06.11. 13:33

A Kutyapárt elnöke átvenné a Jobbik vezetését, majd feloszlatná a pártot

A társelnök szerint a többi között azt rontották el a kampányban, hogy kevés volt a társelnökök fizetése.

Kovács Gergely volt a Spirit FM vendége. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke a Harcosok Klubja című műsorban beszámolt a választási vereségből levont tapasztalatairól, de beszélt arról is, hogy legszívesebben elindulna a Jobbik elnöki pozíciójáért, hogy végre megszüntethesse a pártot – írta meg a pestisracok.hu.

Kovács Gergely kijelentette: nem tennének ajánlatot Jakab Péter számára, ő maga szeretne elindulni a Jobbik elnöki pozíciójáért.

Hátha megnyerem, és akkor feloszlathatom a pártot – mondta a társelnök, aki ugyan nem tudja, hogy Kétfarkúként lehet-e más párt tagja, de a Jobbiknál több a pénz, ezért maximum átmegy oda. Kiemelte: nem irigyli a parlamentbe bekerülő Momentumot, mert szerinte most, ha valaki felszólal az Országgyűlésben, az senkit nem érdekel. Bár a választás estéjén sokan szomorúak voltak, de azért egyben maradt a párt. Kovács Gergely szerint ugyanakkor hálásnak kell lenniük azért, hogy 71 helyen kellett elindulniuk, mert sosem volt ennyi „kutyapártos-csapat”.

Hangsúlyozta: nem csak azt rontották el a kampányban, hogy nem volt elég magas sem az ő, sem a másik társelnök, Döme Zsuzsanna fizetése, ezért nem tudtak kampányolni, hanem azt is, hogy az ország fele a mai napig azt hiszi, a Kutyapárt annyi, hogy kifestik a járdát, néha elviszi a rendőr és vicces mondatokat írnak a Facebookra.

Beszélt arról is, hogy nem tudtak a kampány elejére félretenni pénzt. Hozzátette: még a kampány alatt a gyöngyösi körzetben visszaléptette egyik jelöltjét az MKKP, mert nem tudták kideríteni, hogy kik gyűjtötték neki az aláírásokat. Mivel ez a kampánypénz mértékének sávos határán van, ez 117 millió forinttal kevesebb támogatást jelent, így a különbözetet visszautalták a Magyar Államkincstárnak. 

Borítókép: Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) elnöke pártja demonstrációján Budapesten, az Oktogonnál 2017. április 22-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában