Magyar–amerikai katonai gyakorlat

2022.06.15. 11:21

Honvédelmi miniszter: a kormány számára a magyar emberek biztonsága a legfontosabb (fotók)

A kormány számára Magyarország, a magyar emberek biztonsága a legfontosabb, ezt garantálják azok a magyar és amerikai katonák is, akik a NATO keretében közös járőrözést hajtanak végre – mondta a honvédelmi miniszter szerdán Hajdúhadházon, amikor a Vay Ádám kiképzőbázison találkozott a gyakorlatra érkezett katonákkal.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf angolul és magyarul is elmondott köszöntőjében azt mondta, Magyarország elkötelezett a NATO mellett, a magyar katonák rendszeresen együtt gyakorlatoznak más NATO-katonákkal.
A most kezdődött magyar–amerikai közös gyakorlatot különleges alkalomnak nevezte, miután „az orosz–ukrán konfliktus fizikai közelségében” gyakorlatoznak, járőröznek a katonák.
Az ukrajnai háborúval kapcsolatban azt mondta, 

a NATO álláspontja továbbra is egybeesik a magyar nemzeti érdekkel, miszerint mindent meg kell tenni azért, hogy a konfliktus ne terjedjen tovább Ukrajna határán.
Hozzátette, a térségben a katonáknak kettős feladatuk van: a humanitárius tevékenység mellett biztosítaniuk kell Magyarország határainak védelmét, de a NATO tagjaként ebben a feladatban is számíthat szövetségeseire az ország.

VAY Ádám
Amerikai harcjárművek az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Vay Ádám Kiképzőbázisán Hajdúhadház közelében 2022. június 15-én
Forrás: Czeglédi Zsolt / MTI

Szalay-Bobrovniczky Kristóf utalt rá, hogy minden évben vannak olyan hazai és nemzetközi gyakorlatok, közös kiképzések, felkészítések és feladatok, amelyekre NATO-tagországok katonái érkeznek hazánkba.
A miniszter fontosnak nevezte, hogy a Magyar Honvédség a mostani háborús helyzetben is fenntartsa a NATO szerepvállalásának szintjét.
A magyar–amerikai kapcsolatok egyik kiemelkedő eleme mindig is a katonai együttműködés volt 

– mondta, megjegyezve, hogy a jövőben is e jó kapcsolat folytatására törekednek. „Tesszük ezt most úgy, hogy közösen látunk el járőrfeladatokat azért, hogy még felkészültebben és sikeresebben tudjunk a jövőben együttműködni” – mondta a miniszter Hajdúhadházon.
Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség (MH) parancsnoka jelezte: 

a magyar és az amerikai katonák június 13–15. között tervezetten közös járőrtevékenységeket hajtanak végre Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

VAY Ádám
Amerikai katonák sorakoznak az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Vay Ádám Kiképzőbázisán Hajdúhadház közelében 2022. június 15-én
Forrás: Czeglédi Zsolt / MTI

Hozzátette: a magyar és az amerikai katonák rendszeresen vesznek részt közös gyakorlatokon, de együtt szolgálnak Irakban és Afganisztánban, „attól függően hova szólít bennünket a szövetség”.
Az altábornagy fontosnak nevezte azt a tudást, tapasztalatot, amit egymástól tanulnak a különböző nemzetek katonái.

Borítókép: Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter (b) és Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka (b2) az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Vay Ádám Kiképzőbázisán Hajdúhadház közelében, 2022. június 15-én (MTI/Czeglédi Zsolt)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában