Augusztus 18-21.

2022.06.25. 13:22

Idén is négynapos programsorozattal ünnepli az ország az államalapítást

Az ünnepi rendezvénysorozat csúcspontja Európa legnagyobb tűzijátéka lesz.

Idén is négynapos programsorozat lesz az államalapítás ünnepén – tájékoztatta a rendezvények kommunikációs ügynöksége szombaton az MTI-t.

Közleményükben azt írták: augusztus 18. és 21. között a tavalyinál is több programhelyszín és „hamisítatlan fesztiválhangulat” várja a látogatókat. Az államalapítás ünnepén pedig Európa legnagyobb tűzijátékát tekinthetik majd meg az érdeklődők – emelték ki.

A négynapos fesztiválon idősek és fiatalok, családok és baráti társaságok egyaránt megtalálhatják a kedvükre való programot – írták. Idén sem maradnak el a hagyományos állami programok: a tisztavatás, a légiparádé, a zászlófelvonás és a Szent Korona-látogatás, miként az egyházi események, az ünnepi szentmise és a Szent Jobb-körmenet sem. Ezek mellett viszont a Szent István napi rendezvények – fogalmaztak – „számos egyéb kikapcsolódási és szórakozási lehetőséget is kínálnak”.

Könnyűzenei koncertekkel várja majd a látogatókat a Szabadrét Fesztivál, a Retró Tabán színpada, a Road Movie Live és az Utcazene Fesztivál. Az Operett Korzó „fülbemászó slágerekkel”, a Panoráma Classical pedig klasszikus zenei előadással várja az érdeklődőket. A legkisebbek és szüleik a Varázsliget színes programkavalkádján szórakozhatnak. Idén is megnyitja kapuit a Magyar Ízek Utcája, lesz Csárdafesztivál, az úgynevezett street foodok kedvelőit a Food Truck Show várja – sorolták.

Tűzijáték a Duna felett Budapesten az államalapítás ünnepén, Szent István napján 2021. augusztus 20-án.
Forrás: MTI/Lakatos Péter

A magyarországi megyék és települések előtt a Városok sétányán, a magyar történelem legnagyobb hősei előtt a Hősök útja programjain tiszteleghetnek az érdeklődők.

Idén is megrendezik a hagyományos népi kultúra legkiemelkedőbb alkotásainak seregszemléjét, a Mesterségek ünnepét. Számos program várja a divat és a dizájn szerelmeseit is a Bálnában és a Nehru-parton.

„Az ünnepi rendezvénysorozat csúcspontja Európa legnagyobb tűzijátéka lesz”, amelyet a hagyományoknak megfelelően augusztus 20-án, szombat este tartanak – ismertette az ügynökség.

Az egyes programokról és rendezvényekről tájékozódni lehet a folyamatosan frissülő szentistvannap.hu weboldalon – olvasható a közleményben.

Az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékére augusztus 20. hivatalos állami ünnep.

Borítókép: Résztvevők az államalapítás és az államalapító Szent István király ünnepén tartott felvonuláson a budapesti Andrássy úton 2021. augusztus 20-án. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában