Minőségi változás a cél

2022.06.30. 17:50

Palkovics: jövőre az egészségügy minden területére több pénz jut

A kormány elkötelezett abban, hogy a betegbiztonság növelésével minőségi változásokat érjen el az egészségügyi ellátórendszerben - mondta a technológiai és ipari miniszter csütörtökön Zalaegerszegen, a ZalaZONe Tesztpálya Konferencia Központban tartott Semmelweis-napi ünnepségen.

Palkovics László kifejtette: a modern, versenyképes gazdaság építése csak úgy képzelhető el, ha az egészségügyi ellátás színvonala megfelel a 21. századi elvárásoknak.

Ennek megfelelően az erre fordítható összeg folyamatosan emelkedik: a 2023-as központi költségvetésről szóló törvényjavaslatban 2670 milliárd forint szerepel. Jövőre az egészségügy minden területére több forrás jut: lesz fedezetük a fejlesztéseknek, bérekre pedig a következő évben több mint négyszer annyit fordítanak, mint 2010-ben - tette hozzá.

A miniszter kiemelte, a Zala Megyei Szent Rafael kórház elismerésre méltó szakmai munkát végez. A dolgozók felkészültek, nyitottak az innovatív eljárások alkalmazására. Az intézményben évente mintegy 800 ezer járóbeteget és több mint 40 ezer fekvőbeteget látnak el. Az elmúlt években 4,3 milliárd forint értékű fejlesztést valósítottak meg, a járvány elleni védekezéshez pedig 2 milliárd forint támogatást nyújtott a kormány - ismertette.

PALKOVICS László; GASZTONYI Beáta
A Dr. Szilvás Rudolf-emlékéremmel kitüntetett Palkovics László technológiai és ipari miniszter a zalaegerszegi Szent Rafael Kórház Semmelweis-napi ünnepségén Zalaegerszegen
Forrás: Varga György / MTI

Gasztonyi Beáta főigazgató összegzése szerint nehéz évet zárt a kórház. A koronavírus-járvány, az oltások megszervezése sok pluszfeladatot jelentett. Ennek ellenére a többi között sikeresen elindították a várólista-csökkentő programot, míg a szívsebészeten, a kardiológián és a traumatológián jelentős eszközfejlesztés történt.

Vigh László fideszes országgyűlési képviselő hangsúlyozta, az egészségügyi dolgozók sokat tesznek azért, hogy a betegek mielőbb meggyógyuljanak és visszatérhessenek a családjukhoz, illetve a munka világába.

Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) polgármester köszöntőjében elmondta, hogy az önkormányzat új parkolóhelyek létesítésével, jótékonysági rendezvények szervezésével támogatja a kórházat. Szakemberlakásokat biztosítottak, 68 millió forintos ráfordítással elektromos gépjárműveket szereztek be, ezzel segítve a munkába járást.  

A rendezvényen több díjat és dicsérő oklevelet is átadtak. Keneseiné Milics Margit radiológus főorvos és Szalontai Tibor, az urológiai osztály főorvosa pedig több évtizedes tevékenységéért életműdíjat vehetett át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában