Furcsa kifogások

2022.06.09. 11:32

Rekordot dönthet Budapest iparűzésiadó-bevétele

A fővárosi vezetés rendre legalább húszmilliárdos kiesésről beszél a kkv-kat megillető kormányzati felezés miatt. Ennek ellenére az idén mégis több ipa folyhat be a budapesti kasszába, mint a Covid előtti 2019-es csúcsévben.

A 167,5–170,4 milliárd forintos sávban teljesülhet 2022-ben Budapest helyi iparűzésiadó-bevétele (ipa). Az alsó küszöbbel a Fővárosi Önkormányzat maga számolt az idei költségvetésének tervezésekor, a felső pedig az országos prognózis alapján készült becslés – írja a Világgazdaság.

Akármelyikhez lesz is közelebb a tényleges adat, egy biztosnak látszik: az idén rekordot dönt a főváros ipa-bevétele és jó néhány milliárd forinttal meghaladja majd a 2019-es, még a Covid-válság előtti csúcsév hasonló mutatóját. Akkor nem egészen 164 milliárd folyt be ezen a címen.

Vagyis három év leforgása alatt teljes egészében visszaépül a világjárvány okozta kiesés.

A 2019-es bázis eléréséhez már a 2021-es tényadat is közel járt, a 157,7 milliárd forintos volumen csaknem 96,2 százalékos arányt jelent.

Az összeg egyébként jelentősen felülírta a főváros eredeti prognózisát: a városházán 2021-re 139,3 milliárd ipa-forrást jeleztek, ami 18,4 milliárd forintos alultervezés.

Nagyobb a füstje, mint a lángja

Budapest kedvező ipa-pályája azért lehet meglepő, mert a városvezetés rendre minimum 20 milliárdos lyukat lát annak kapcsán, hogy a kormány még 2020 decemberében rendelkezett az ipa felének elengedéséről. Részben erre alapozva tájékoztató kampányt is indítottak 2021 elején Védjük meg Budapestet címmel. Ebben az szerepelt, hogy a kabinet döntése nem jelent érdemi segítséget a vállalkozásoknak, ellenben az önkormányzat szempontjából súlyos veszteség.

„Az ipa-kötelezettség felezése mintegy 20 milliárd forint kiesést jelent, és ha hozzászámítjuk, hogy a cégeknek mennyivel rosszabb üzleti évük van, mint egy évvel korábban, nagyjából 35 milliárd forinttal kevesebb bevétel jöhet be iparűzési adóból a vártnál” – fogalmaztak. 

Az idő éppen ezzel ellentétes szcenáriót igazolt vissza.

2021.10.20. Székesfehérvár Fülöp-szigetekről érkezett delegáció látogatása a Videoton EAS Kft. gyárépületében - a Videoton Ipari Parkban - Vargha Tamás államtitkár részvételével Fotó: Nagy Norbert NN Fejér Megyei Hírlap FMH
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Tény, hogy 2019-hez képest 2020-ban bő 21 milliárdos visszaesés (163,97-ről 142,45 milliárd forintra) következett be a pénzforgalmi bevételben, de ezt vitán felül a pandémia eszkalálódása okozta. Nem is lehet összefüggésben az ipa felezésével, tekintve hogy az 2021-től jelent meg. Akkor viszont nemhogy tovább csökkent, hanem 15,2 milliárddal nőtt az ipa. Noha 2022-ben is érvényben van az adóengedmény, a lendület nem tört meg, és az év egészében újabb 10–13 milliárd forinttal emelkedhet a főváros számlájára beérkezett összeg. Ez főképp a közösségi közlekedés, tehát a BKK és a BKV szempontjából jó hír: Budapest jelenleg ugyanis az ipa-bevételének 80 százalékát költi a tömegközlekedés működtetésére.

Mankó a kicsiknek

A kifejezetten a pandémiával szembeni gazdasági védekezés elemeként hozott engedménnyel azok a kkv-k élhetnek, amelyek mérlegfőösszege legfeljebb négymilliárd forint. Ez praktikusan Budapesten azt jelentette, hogy ezeket a cégeket az itt érvényben lévő 2 százalékos kulcs helyett csak 1 százalékos terheli. A lehetőség eredetileg 2021-re szólt, majd ezt tavaly év végén ugyancsak kormányrendeletben kiterjesztették 2022-re is.

További halasztás viszont már nem lesz, legalábbis Varga Mihály pénzügyminiszter a hét elején beszélt arról, hogy az iparűzésiadó-kedvezmény mostani rendszere várhatóan „az év végére kifut”. Legfrissebben Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára tegnap a Hír TV műsorában tért ki arra, hogy az önkormányzati szektor támogatásai nőnek azzal, hogy 2023-tól megszűnik a kkv-k iparűzésiadó-kedvezménye. Ez szerinte 100 milliárd forintos többletbevételt jelent.

Ez egyelőre nem látszik a frissen az Országgyűlésnek benyújtott 2023-as költségvetési tervezetből – hacsak abból nem, hogy az önkormányzati alrendszer közhatalmi bevételeit (amelyben az ipa meghatározó résszel bír) a 2022-es 1032 milliárd után jövőre csaknem 1239 milliárd forintra tervezik. Ugyanakkor a jövő évi büdzsé megalapozásáról szóló törvény elfogadásával ez a kérdés egyértelműen eldől majd, hiszen ebben már szerepelnie kell annak, ha fenn kívánják tartani az 50 százalékos mérséklést. A VG szakpolitikai forrásokból szintén úgy értesült, hogy a kormányzatnak nem áll szándékában ilyen lépés.

Jól hoz a konyhára a GDP

A budapesti városházán tehát jó eséllyel kalkulálhatnak azzal, hogy ettől a kötöttségtől rövidesen megszabadulnak. Amennyiben valóban nagyságrendileg helytálló a számításuk, a felszabadult 20 milliárdos tétellel jövőre már a 200 milliárd forintos ipa-bevételi szintet is elérhetik. A jó trend hátterében könnyen beláthatóan a nemzetgazdaság pozitív teljesítménye áll. A GDP bővülésének betudhatóan a Fővárosi Önkormányzat az elmúlt 12 év alatt, vagyis a 2010-es bázishoz viszonyítva mintegy 500 milliárd forintos többletet realizált az ipa során a Covid-helyzet negatív következményei ellenére is. A 2010 és 2022-es időszakban pedig összesen 1600 milliárdnál is magasabb ipa-összeg folyt be a fővároshoz.

Borítókép: Karácsony Gergely főpolgármester / Magyar Nemzet / Havran Zoltán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában