Elképzelés nélkül

2022.06.11. 14:23

Vona Gábor szerint Jakab Péter egy „Tesco gazdaságos Chuck Norris”

A korábbi Jobbik elnök szerint Jakab hiába akarta előadni a választások előtt a „Lúdas Matyiba oltott Rambo”-szerepet, idővel erre már nem rezonáltak az emberek – olvasható a 888.hu cikkében.

Az ATV Öt című műsorában természetesen időt szántak Jakab Péter heti bukására is.

A stúdióban ott ült Vona Gábor is, aki szintén kifejtette véleményét Jakab Péterről, akivel az elmúlt időszakban több alkalommal is egymásnak üzengettek, bizonyítva azt, hogy a viszonyuk finoman fogalmazva se bajtársias.

Mint ismeretes, a Jobbik korábbi elnöke még a 2018-as választáson húszszázalékos eredményt ért el a párttal, támogatottságukat Jakab Péternek ezt követően sikerült letornázni öt százalék alá – tette hozzá a 888.hu.

Mondandóját azzal kezdte, hogy a Jobbikban az áprilisi vereség után az a helyzet állt elő, hogy nincs semmilyen elképzelésük.

Az első hónap az arról szólt a választások után, hogy nincs már meg az a támogatás Jakab Péter mögött, mint ami korábban megvolt, de nincs más

– vázolta fel azt, hogy milyen lehetett az élet a párton belül. (Gyurcsány Ferenc ezt úgy fogalmazta volna meg, hogy elfogyott körülötte a levegő.)

A május pedig szerinte már arról szólt, hogy a Jobbik élén „már az is jobb, ha nincs senki”. Ennek okai pedig a sorozatos rossz döntések voltak, melyeket Jakab részéről mindig ámokfutás követett a nyilatkozataival és a Facebook-posztjaival – írja a 888.hu.

Vona Gábor azzal folytatta, hogy szerinte

Jakab hiába akarta előadni a választások előtt a „Lúdas Matyiba oltott Rambo”-szerepet, idővel erre már nem rezonáltak az emberek.

Úgy látja, hogy egyre többször derült ki az, hogy valójában egy „Tesco gazdaságos Chuck Norris”, mely már a pártnak is kellemetlenné vált.

Hozzátette: amögött ugyanis, aki keményen felkérdezi Orbán Viktort, egyre többen látták be, hogy valójában nincs semmilyen politikai elképzelés. Amikor pedig a bukást követően irányt kellett volna mutatnia, az Jakab részéről nem történt meg.

Vona gyávaságnak és méltatlannak tartja, hogy Jakab el se ment a párt választmányi ülésére, helyette pedig a közösségi oldalán üzente meg az ottani küldötteknek, hogy lemond.

Hozott egy rossz döntést, és azt gondolom, hogy ez tovább fog eszkalálódni az ő frakcióvezetői bukásáig.

– közölte.

Az eredeti cikk ITT olvasható.

Borítókép: Jakab Péter, a Jobbik elnöke, a párt korábbi miniszterelnök-jelöltje beszédet mond az ellenzéki pártok Egységben a szabad Magyarországért! címmel tartott megemlékezésén, az Andrássy úton az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján, 2021. október 23-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában