Sarc

2022.07.05. 10:40

Az autósok pánikolnak az új parkolási díjak miatt

Az autósok elleni újabb intézkedésnek nevezte a Magyar Autóklub jog- és érdekvédelmi bizottságának elnöke az új parkolási rendszer bevezetését. A lapunknak nyilatkozó Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára szerint sem jó irány a díjak emelése, Tarlós István korábbi főpolgármester pedig egyenesen sarcolásnak nevezte a szabályozást.

– Az intézkedés tulajdonképpen az autósok a fővárosból és az agglomerációból való kitiltásának újabb kísérlete – emelte ki a Magyar Nemzet megkeresésére a parkolódíjak emelésével kapcsolatban a Magyar Autó­klub jog- és érdekvédelmi bizottságának elnöke. 

Kovács Kázmér ügyvéd szerint bár az előterjesztő különböző szakmai érvekre próbált hivatkozni, azonban ha végigtekintjük az autósok elleni intézkedéseket – mint a kerékpársávok erőszakos megvalósítása, a rakpart lezárása –, a parkolási rendszer megváltoztatása is ebbe a sorba illeszkedik.
Kovács Kázmér kifejtette: ha a részleteket nézzük, nemcsak arról van szó, hogy az 525-ről 600 forintra emelik a díjakat, hanem a területi zónahatárok bővítésével kapcsolatban is vannak aggályok. Az elnök emlékeztetett: az Alkotmánybíróság néhány éve foglalkozott a díjak felszámításának jogszerűségével, és állást foglaltak arról, hogy a parkolási díjak akkor jogszerűek, ha forgalomszervezési célokat szolgálnak. 

Az ügyvéd szerint viszont a 22 óráig tartó díjköteles parkolás és a szabadabban lévő helyeken a díjak bevezetése nem jogszerű és az nem alkotmányos célt szolgál, hanem az önkormányzati bevétel szaporítását.
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára, Csókay Ákos lapunknak kiemelte: üdvözlik az egységesítést, mivel szerinte a négy zónába való besorolás a könnyebb eligazodást segíti. Ugyanakkor a díjak emelésével kapcsolatban kifejtette, hogy az semmiféleképpen nem a jó irányba tett lépés.

Mint mondta, alapvetően a parkolási díjból további parkolóhelyek kellenének, mivel például többek között a Belváros vagy a korábban virágzó kis- és Nagykörút mentén égbekiáltó a parkolási lehetőségek hiánya. Szerinte az új rendszer a nagyobb bevásárlóközpontokat hozza előnyös helyzetbe, ugyanakkor a kiskereskedők életét tovább nehezíti. Hangsúlyozta: több kisiparostól kapnak visszajelzést, hogy például a VI. kerületben nem tudnak munkát vállalni, mert nem tudnak parkolni. 

– Kerékpárral és villamossal nem lehet iparosfeladatokat ellátni – tette hozzá a főtitkár.
A parkolódíjak emeléséről Tarlós István is nyilatkozott:

Ezek horrordíjak, erre szokták azt mondani, hogy ez már sarcolás. Szerinte ez nem fogja megoldani a problémát.

Nem tudom, hogy milyen megfontolások alapján jelölték ki a zónákat, egyébként 2019 őszén még kilenc kerületben a 23 közül egyáltalán nem volt fizetős parkolás – tette hozzá Tarlós István. 

Múlt szerdán szavazta meg a baloldali többségű Fővárosi Közgyűlés Karácsony Gergely előterjesztését, így szeptembertől drasztikusan drágul a parkolás. Négy zónára osztják a fővárost, a legtöbb helyen pedig a mostaninál jóval magasabb áron várakozhatnak majd az autósok.

A Belvárost is magában foglaló A zónában például egységesen 600 forint lesz egy óra parkolás. Vannak olyan területek – például a Józsefváros egy része –, ahol jelenleg 265 forint az óradíj, azonban szeptembertől ott is 600 forint lesz. De az autósoknak nemcsak a díjemelés fájhat: a módosítás több helyen kitolja a fizetős időszak végét, lesz, ahol este tíz óráig kell majd fizetni.

Borítókép: illusztráció (MTI/Földi Imre)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában