Jövőre az alapellátást is átszervezhetik

2022.07.08. 12:52

Fontos változások várhatóak az egészségügyben

A tervek szerint hamarosan alaposan átalakíthatják az egészségügyet.

Nagyjából minden összeállt az egészségügy körül, amire a rendszerváltás óta várunk. Most olyan dolgokat lehet meglépni, amiket a szakma elfogad, a társadalom igényel, és politikai támogatás is van mögötte. Most vagy soha hangulat van

– hangsúlyozta a Mandinernek a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára, a beszámolót a Magyar Nemzet szemlézte

Takács Péter a legsürgetőbb feladatnak az alapellátási ügyelet megszervezését nevezte, mivel annak ellenére, hogy a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő és az önkormányzatok is jelentős összeget fordítanak rá, az egész rendszer széttöredezett, ráadásul nem fedi le a teljes országot. Véleménye szerint ahhoz, hogy ez az áldatlan állapot megszűnjön, egységesen kell megszervezni a betegek elosztását, és mindenkit az állapotának megfelelő szintre kell besorolni. Éppen ezért azt tervezik, hogy az alapellátási feladatokat minden járásban a mentőszolgálatok látják majd el.

Az országos rendszer – amelyre a legkésőbb a jövő év elején térhetnek át – úgy néz majd ki, hogy járásonként lesz egy ügyeletes orvos, akinek a munkáját mentőtisztek és kiterjesztett hatáskörű ápolók segítik, ők mennek majd ki a beteghez telemedicina-eszközökkel.

Tájékoztatása szerint a háziorvosoknál a praxisjogot a gyógyszertárak mintájára koncessziós joggá alakítják át, a jogosultságokat pedig az Országos Kórházi Főigazgatóság adja majd ki. Mint fogalmazott, nem lesz államosítás, de nagyobb lesz az állami szerepvállalás az alapellátásban.

Hozzátette: ezekkel az átalakításokkal három fő céljuk van:

  1. Az első, hogy növeljék a lakosság egészségben eltöltött éveinek számát, aminek eszköze a prevenció.
  2. A második, az otthonhoz közeli ellátás megerősítése, amelynek érdekében járási egészségközponttá fejlesztik a városi kis kórházakat és szakrendelőket.
  3. A harmadik fő cél pedig, hogy felkészüljenek a további járványokra.
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában