Dráma

2022.07.04. 20:22

Több embert lelőttek Chicago egyik elővárosában az amerikai függetlenség napján tartott felvonuláson (videók)

Legalább öt ember vesztette életét Chicago Highland Park nevű elővárosában az amerikai függetlenség napja alkalmából hétfőn megtartott felvonuláson történt lövöldözésben, és tizenhat sérültet kellett kórházba szállítani - közölte a városvezetés a honlapján.

A tájékoztatás szerint a rendőrség nagy erőkkel vonult ki a városrészbe, és lezárta a központi részét. 

A helyi sajtó úgy tudja: a feltételezett elkövető szökésben van. A rendőrség időközben megerősítette ezt az értesülést, hozzátéve, hogy a helyszínen lefoglaltak egy puskát. Lake megye sheriffje és nem sokkal később Nancy Rotering polgármester is felszólította az embereket, hogy kerüljék el Highland Park központi részét. A július 4-i ünnepséget lemondták. 

A Chicago Sun-Times című helyi lap úgy tudja, hogy a lövések nagyjából tíz perccel a felvonulás kezdetét követően dördültek el. A helyi hírtévékben megjelent képsorokon pánikba esett embereket lehetett látni, amint sikoltozva menekülnek a helyszínről, vagy próbálnak fedezéket találni.

 A WGN tévé szemtanúkra hivatkozva arról számolt be, hogy az elkövető valószínűleg egy üzlet tetejéről nyitott tüzet a tömegre. 

Egyelőre nem tudni, mi állhat a véres tett hátterében. 

Miles Zaremski szemtanú a CNN amerikai hírtelevíziónak elmondta, hogy szívszaggató volt látni a sok sebesültet és az élettelen testeket. Hozzátette, hogy mintegy 30 lövést hallott.

A WGN tévé szemtanúkra hivatkozva arról számolt be, hogy az elkövető valószínűleg egy üzlet tetejéről nyitot tüzet a tömegre.

Borítókép: Chicago Sun-Times
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában