Blöffre játszik

2022.08.10. 09:55

Gyurcsány nem először hagyta ki a rendkívüli ülést

A Demokratikus Koalíció elnökével az élen maga a baloldal bizonyítja a kormány igazát, miszerint az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülések hiteltelenek, csupán politikai blöffnek, hangulatkeltésnek tekinthetők. A bukott miniszterelnök most hétfőn sem jelent meg a rendkívüli ülésen, akárcsak a tavaly februárin, amelynek egyik kezdeményezője ő maga volt – írja a Magyar Nemzet.

Fotó: Kurucz Árpád

– A kormányt nem érdekli az emberek sorsa – hangoztatták az ellenzéki politikusok a parlament hétfői, általuk kezdeményezett rendkívüli ülésén, amelyen a katatörvény eltörlését és a rezsiemelés „megszüntetését” szerették volna elérni. A Kormányzati Tájékoztatási Központ ugyanakkor közölte: a baloldal a háborús válság időszakában sem támogatta a magyar családok védelmét szolgáló intézkedéseket, a bevezetésétől kezdve támadták a rezsicsökkentést, a kata adónem bevezetését pedig meg sem szavazták, ezért a kormány tagjai nem vesznek részt az ülésen. 

Az ellenzék azonban hiába próbálta a kormányt érdektelenséggel vádolni, hamar kiderült, hogy ez sokkal inkább őket jellemzi. Az általuk kezdeményezett rendkívüli ülésre ugyanis tucatnyi baloldali képviselő nem ment el, élükön a „készülő” Gyurcsány Ferenccel. De a távolmaradók között volt még Jakab Péter (Jobbik), Tóth Bertalan (MSZP), Jámbor András (Párbeszéd), illetve Sebián-Petrovszki László (DK) is. 

A teljes cikk ITT olvasható.

Borítókép: Gyurcsány Ferenc / Magyar Nemzet / Kurucz Árpád 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában