Vitaképtelen ellenzék

2022.08.30. 06:24

Szervezeti, szellemi és személyi hátrányba került a baloldal

A hétvégi Tranzit után áll a bál a baloldali nyilvánosságban. A részt vevő ellenzéki politikusok rendre leszerepeltek a kormánypárti döntéshozókkal szemben, Gyurcsány Ferenc erre leteremtette szövetségeseit, hogy elfogadták a meghívást a közéleti évadnyitóra. A XXI. Század Intézet elemzése szerint Magyarországon 2022-re straté­giai aszimmetria állt be a politikai téren, a baloldal szervezeti, szellemi és személyi területen hátrányba került.

Vita a Tranzit közéleti évadnyitó rendezvényen

Forrás: Facebook

A látottak alapján döbbenetesen vitaképtelen az ellenzék… Rémes… Sajnálom…

írta ki közösségi oldalára Csintalan Sándor egy, a hétvégi Tranzit közéleti évadnyitóról szóló beszámolóhoz. Az egykori MSZP-s ország­gyűlési képviselő, aki jelenleg baloldali közéleti kibeszélőműsorok állandó vendégeként szerepel, egyébként azt is írta, ő is csak akkor menne el vitázni fideszes politikusokkal, hogyha teljesen sajtónyilvános lenne az esemény. A hétvégi konferenciára ugyanis nem volt külön sajtóregisztráció, a Facebookon és a Hír TV adásaiban követhették végig a vitákat az érdeklődők és azok az élelmesebb újságírók, akik még időben regisztrálták magukat az eseményre magánszemélyként. Az idei Tranzitra ugyanis már hónapokkal az esemény előtt beteltek a helyek, óriási volt az érdeklődés a tihanyi gondolatexpó iránt - írja a Magyar Nemzet.

Leszerepeltek

A garázsvitákon részt vevő 

ellenzéki politikusok teljesítményéről még a baloldali sajtó is kénytelen volt elismerni, hogy gyengére sikerült.

A legnagyobb vereséget a Momentum elnöke könyvelhette el. Gelencsér Ferenc a 444 tudósítása szerint a Gulyás Gergellyel folytatott „beszélgetés idején egyáltalán nem volt a helyzet magaslatán, és a nyilvános szereplések terén nyilvánvalóan rutinosabb és hazai pályán focizó miniszter viszonylag könnyen nyerte kettejük csatáját”.

Az Index beszámolójában pedig azt is megjegyezték, hogy egy ponton Gelencsér arról kezdett beszélni, hogy „revideálniuk kell a programjukat”, mert abban 

nem teljesen azt ígérték a választóknak, mint amit tettek volna kormányon.

Nem véletlen, hogy sem a Momentum, de még a pártelnök közösségi oldalán sincs nyoma annak, hogy a hétvégén Gelencsér Ferenc a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel vitázott volna.

Márki-Zay Péter egykori baloldali miniszterelnök-jelölt is hozta a formáját. Rétvári Bence államtitkárral vitázva többször került ellentmondásba önmagával, az áprilisban még az őt kormányfőnek ajánló baloldali pártokat pedig feltűnően próbálta eltolni magától.

DK: Vitázni tilos!

– Nem adok tanácsot egyetlen más pártnak se. Nem dolgom. Általános érvénnyel fogalmazok – írta vasárnapi bejegyzésében vészjóslóan Gyurcsány Ferenc.

A DK elnöke burkoltan a baloldali médiában is nagy visszhangot kiváltó tranzitos garázsvitákon részt vevő baloldali politikusoknak üzent.

– Rendszerváltó pártok csak egy dologról tárgyalhatnak a rendszerkívüliekkel. A demokratikus, szabad és tisztességes választásokról, annak feltételeiről. Semmi másról. Mert ha bármi másról tárgyalnak, akkor beemelik a Fideszt abba a demokratikus diskurzusba, ahol nekik már nincs helyük – okította szövetségeseit Gyurcsány Ferenc.

Szerinte a fideszes politikusok „nem vitatkozni, hanem ölni akarnak”.

Demokratának lenni nem egyenlő azzal, hogy felkínálod magad ellenfelednek rituális politikai gyilkosság áldoza­tául. Nem a vita ideje ez.

Ez a küzdelem ideje. A Fidesz nem partner. Ezért nem megyünk el vitatkozni velük. Más dolgunk van. Készülni – fejtette ki nézeteit az egykori miniszterelnök.

Stratégiai aszimmetria

A XXI. Század Intézet eközben a tegnap megjelent elemzésében a Gyurcsány által hirdetett politika korlátaira hívja fel a figyelmet. Békés Márton azt írta: 

A magyarországi rendszer-ellenzékiség rendszerszintű válságban van.

A szerző szerint a hat baloldali párt szervezeti, szellemi és személyi hátrányba került, a 2022-es választásokra megvalósuló teljes összefogásuk nyomán pedig leginkább 

egyenkénti gyengesé­geik adódtak össze.

– A kormánypártok és az ellenzéki frakciók között így kialakult strukturális egyenlőtlenségek mértéke 2022 nyarára érte el azt a magasabb szintet, amit már stratégiai aszimmetriának nevezünk – fogalmazott Békés Márton.

Békés Márton, a XXI. Század Intézet igazgatója
Fotó: Bach Máté

A XXI. Század Intézet igazgatója kifejtette: 

A stratégiai aszimmetria röviden nem más, mint a hadviselő felek közötti, már nemcsak taktikai, hanem stratégiai különbségek strukturális hátránnyá összegződése. Például egy rosszul vezetett, kis létszámú, alacsony harci morállal rendelkező, rossz védelmi pozícióba szorult, elavult fegyverekkel rendelkező hadsereg, amely pontosan olyan, mint a mai magyarországi baloldal.

Békés Márton elemzésében arra jutott, hogy a két pártcsoport közötti szervezeti-intézményes, intellektuális és vezetési, tudásbéli egyenlőtlenségek egyenként is drámaivá váltak, de együttes hatásuknak köszönhetően minden bizonnyal maradandók lesznek. Ezt a gondolatmenetet folytatva az igazgató úgy véli, hogy a következő két ország­gyűlési választáson a mostani kormánypártok könnyűszerrel nyerhetnek majd, a stratégiai horizontot így a 2022 és a 2030 közé eső időre határozta meg. Megjegyezte, hogy a jobboldal érdeke, hogy a két tábor közötti olló még jobban kinyíljon.

– Az ellenzék célja, hogy felszámolja a stratégiai aszimmetriát, de legalább annak egy-egy elemét, s ezzel az egyenlőtlenséget taktikai aszimmetriává redukálja – vetítette előre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában