Történelmi találkozó

2022.12.09. 10:42

Novák Katalin: országaink közös ellensége a nemzetközi terrorizmus

„Történelmi találkozón vagyunk túl Abdul Latif Rashid iraki elnökkel, hiszen magyar köztársasági elnök még sosem járt Irakban” – írta az államfő közösségi oldalán.

Novák Katalin köztársasági elnök (b) és Rasíd Abdullatif iraki elnök találkozója Bagdadban 2022. december 9-én

Forrás: MTI/Sándor-palota

Abdul Latif Rashid iraki elnökkel is találkozott pénteken Novák Katalin államfő, akinek személyében először látogatott magyar köztársasági elnök a közel-keleti országba. 

"Történelmi találkozón vagyunk túl Abdul Latif Rashid iraki elnökkel, hiszen magyar köztársasági elnök még sosem járt Irakban. Elnök úrral egyetértettünk abban, hogy országaink közös ellensége a nemzetközi terrorizmus, melynek minden válfaját elítéljük. Magyarország szerepvállalása nem csak szavakban, de tettekben is megmutatkozik, hiszen jelentős katonai erő vesz részt az Iszlám Állam elleni küzdelemben" - tette közzé a találkozóról hivatalos Facebook oldalán Novák Katalin. 

A Sándor-palota tájékoztatása szerint az elnöki találkozón szó volt a Hungary Helps programról is, amelyen keresztül Magyarország aktívan részt vesz a legkritikusabb ágazatok, valamint a legkiszolgáltatottabb csoportok, például a gyermekek, a nők és a keresztények megsegítésében is. 

"Meggyőződésünk, hogy a segítséget kell odavinni, ahol a baj van"

- fogalmazott Novák Katalin. 

Abdul Latif Rashiddal az orosz-ukrán háborúról is beszéltek. Egyetértettek abban, hogy mielőbb békét kellene kötnie a feleknek, hiszen annak hatásai alól senki sem képez kivételt. 

Novák Katalin utána Tell-Aszkufba látogatott, amely az elmúlt évtizedben megtapasztalhatta az Iszlám Állam okozta borzalmakat. A település több épületét és a templomát is újjá kellett építeni, melyben Magyarország is oroszlánrészt vállalt. 

A helyi közösség tagjai országunk iránti tiszteletük jeléül "Tell Aszkuf bint al Madzsar", azaz Magyarország lányaként emlegetik településüket.

 Az államfő egy helyi óvodát is meglátogatott. 

Novák Katalin ellátogatott az Alkoszban működő mintafarmra, melyet a Hungary Helps támogatott. Onnan a Rabban Hormzid-kolostorba látogatott, ahol találkozott Lara Yussif Zarával, aki egyike a négy iraki női polgármesternek. 

A köztársasági elnök a nap folyamán találkozik Nechirvan Barzanival, a Kurdisztán Régió elnökével.

„Elnök úrral egyetértettünk abban, hogy országaink közös ellensége a nemzetközi terrorizmus, melynek minden válfaját elítéljük. Magyarország szerepvállalása nem csak szavakban, de tettekben is megmutatkozik, hiszen jelentős katonai erő vesz részt az Iszlám Állam elleni küzdelemben” – fogalmazott a posztban Novák Katalin.

Novák Katalin szombatig tartózkodik a közel-keleti országban, ahol találkozik az ott állomásozó magyar katonákkal. A köztársasági elnök emellett a tervek szerint meglátogatja a Hungary Helps programon keresztül megvalósult humanitárius projekteket.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában