Biztonságban

2023.01.25. 06:46

Ezekre a családtámogatásokra számíthatunk az idén

Folytatódik a Nők 40 nyugdíjprogram, a gyermekek után járó és az első házasok adókedvezménye, illetve a különböző lakástámogatások is – írja a Mandiner.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: fizkes

A lap szerint a 2023-as költségvetésnek az előző év végén rendeletben megjelent, majd a múlt héten törvényjavaslat formájában is beterjesztett módosítása továbbra is jelentős családpolitikai kiadásokkal számol. 

A költségvetés idén is biztosítja, hogy azok a nők, akik rendelkeznek 40 évnyi munkaviszonnyal, a rájuk érvényes korhatár betöltése előtt nyugdíjba mehessenek. 

A gyermekes családoknak szóló konkrét támogatási formák közül 

2023-ban is elérhető a családoknak a gyermekek után járó és az első házasok adókedvezménye,

amelyekre együtt 323 milliárd forintot különítettek el a költségvetésben. Az eddig a 25 évnél fiatalabbakra és a négygyermekes édesanyákra vonatkozó jövedelemadó-mentesség körét a kormány ettől az évtől kiterjesztette a 30 év alatti anyákra is, amelynek költsége ötmilliárd forintra tehető a büdzsé melléklete szerint, és

egy fiatal édesanyának akár évi 900 ezer forint adómegtakarítást is eredményezhet.

A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) ezzel kapcsolatban a napokban arra hívta fel a figyelmet, hogy a 30 év alatti, valamint a négygyermekes anyák személyijövedelemadó-mentességének hatására emelkedik a csecsemőgondozási díj (csed) és a gyermekgondozási díj (gyed) összege is. 

Az intézet szerint mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a családalapítás után egy fiatal pár nettó jövedelme harmadával nőhet.

Az előző évihez képest a kabinet szintén megtoldotta – 25 milliárd forinttal – a lakástámogatásokra szánt forrásokat, így idén már csaknem 383 milliárd áll rendelkezésre. Szintén jelentős tételként könyvelhető el a babaváró támogatásokhoz nyújtott állami hozzájárulás 178 milliárd forint értékben.

A teljes cikk a Mandiner oldalán érhető el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában