Összefogást sürgetnek

2023.03.04. 14:30

Az egyszer már megbukott előválasztás ötletével hozakodott elő ismét az MSZP

Kunhalmi Ágnes, a párt társelnöke szombaton online sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a jövő évi önkormányzati választásokon továbbra is az előválasztás rendszerét javasolja az MSZP azokon a helyeken, ahol nem tudnak megállapodni a legjobb jelöltről.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP országgyűlési képviselője a párt Szövetségben Európával című kampányrendezvényén az Europe Congress Centerben 2019. május 18-án

Forrás: MTI

Fotó: Mohai Balázs

Kunhalmi Ágnes úgy fogalmazott, mivel 2024- tavaszán egy napon rendezik meg az önkormányzati és az európai parlamenti választásokat, szerinte el kell kerülni a Fidesz csapdáját, így időben felkészülniük az önkormányzati választásokra, ezért összefogásra van szükség. Ez ügyben már levelet is írtak a többi ellenzéki pártnak.

Mint fogalmazott: együttműködésre vagyunk kényszerítve, hiszen semmi olyan dolog nem változott, ami azt tenné szükségessé, hogy az ellenzéki pártok külön induljanak.

A teljes cikket itt olvashatja el

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában