Befolyásolás

2023.04.25. 23:10

Soros György fia közös fotón pózol az amerikai elnökkel

A Soros család a demokraták egyik legbőkezűbb támogatója.

Forrás: Alexander Soros Facebook oldala

Let’s go Joe! – azaz Hajrá, Joe – ezzel a felirattal, egyszerűen csak keresztnevén szólítva a világ első számú hatalmának vezetőjét tett ki képet Alexander Soros. Soros György fia széles mosollyal az arcán pózol az amerikai elnökkel – bár az nem egyértelmű, hogy a felvétel mikor készült. 

Az időzítés persze nem véletlen, a 80 esztendős politikus éppen kedden jelentette be, hogy megméreti magát a 2024-es választásokon. A Soros-hálózat eddig is a demokraták egyik legbőkezűbb támogatója volt, most sem csináltak titkot belőle, hogy kit látnának szívesen az Egyesült Államok élén. Ezért pedig adományokon kívül tenni is hajlandók: ők támogatták például azt az ügyészt, aki aztán később vádat emelt Donald Trump ellen.

Ráadásul Alexander Soros rendszeres vendég a Fehér Házban, amióta Joe Biden az amerikai elnök. Információk szerint a 92 éves spekuláns képviselőjeként 2021 óta legalább 14 alkalommal járt a Fehér Házban.

A teljes cikket a Magyar Nemzeten olvashatja el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában