Uniós eljárás

2023.05.30. 06:37

A magyar kormány álláspontja védhető és megalapozható a gyermekvédelmi törvény ügyében

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász a Magyar Nemzetnek arról beszélt, hogy az Európai Bizottság által 2022. december 19-én hazánk ellen benyújtott keresetben normál eljárásrend várható, amely több hónapot, akar évet is igénybe vehet.

MW

Az Európai Parlament plenáris ülése 2023. április 18-án, a kelet-franciaországi Strasbourgban

Forrás: AFP

Fotó: Frederick FLORIN

Baloldali politikusok és az LMBTQ érdekvédelmi szervezetek nyomásának eredményeként április 6-ig tizenöt uniós tagállam mellett Ukrajna és az Európai Parlament is jelezte, hogy támogatja a magyar gyermekvédelmi törvény ellen indított eljárást, amely a „civilek” szerint az Európai Unió eddigi legnagyobb emberi jogi pere lesz. 

 

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász szerint ugyanakkor az Európai Bizottság által 2022. december 19-én hazánk ellen benyújtott keresetben normál eljárásrend várható, amely több hónapot, akar évet is igénybe vehet. Kivételesen ez akkor változhat, ha az egyik fél kérelmére a bíróság elnöke sürgősségi eljárásról dönt.

A Századvég jogi szakértője kiemelte: érvelésében a bizottság leginkább az EU Alapjogi Chartájára, irányelvekre és szerződésekre hivatkozik, azonban fontos hangsúlyozni, hogy e jogforrások alapján a magyar kormány álláspontja is védhető és megalapozható – mutatott rá. Hozzátette, az uniós eljárásban a magyar kormányt az igazságügyi tárca képviseli, a Varga Judit igazságügyi miniszter által márciusban benyújtott ellenkérelem pedig a kormányzat érdemi jogi-szakmai érveken alapuló védekezését tartalmazza.

 

Ifj. Lomnici Zoltán a Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott, amennyiben a gyermekvédelmi törvény ellen indított uniós eljárásban Magyarországra nézve mégis negatív döntés születik, a magyar állam köteles a megállapított jogsértést haladéktalanul orvosolni. 

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában