Robbanás Kölnben

2024.09.18. 11:00

Újabb detonáció rázta meg Németországot

Egyre több és egyre durvább bűncselekményt követnek el a nyugati országban.

MW

Rendőrkutya kutat egy üzlet romjai között Kölnben

Forrás: AFP

Robbanás történt szerdán Kölnben, a belváros egyik lakó- és kereskedelmi épülete előtt. Kora reggel hangos csattanásra ébredhettek a helyiek, majd egy villanás következett. Az egyik jól ismert kölni ruhaüzletet nagyrészt tönkretette a robbanás. A detonáció következtében az ablaküvegek összetörtek, a mennyezet pedig leomlott – írja a Magyar Nemzet.

A német sajtó beszámolója szerint nyilvánvalóan gyúlékony folyadékot használtak az épület elleni támadáshoz, ugyanúgy, ahogy hétfőn reggel. Akkor a kölni Rudolfplatz és az Ehrenstrasse között történt robbanás. A robbanószerkezet nem sokkal reggel 6 óra után lépett működésbe közvetlenül egy szórakozóhely mellett, a város partinegyedében, a Hohenzollernringen.

A szerda reggeli robbanásban senki sem sérült meg.

A detonáció tüzet okozott, a tűzoltóság azonban gyorsan el tudta oltani azt. A területet egyelőre lezárták a hatóságok.

A tetthely mindössze néhány 100 méterre van a hétfői robbantás helyszínétől.

Mindkét bűncselekmény háttere mostanáig tisztázatlan.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában