Részleges amnézia?

2025.02.03. 14:58

Gyurcsány nem emlékszik, hogyan gazdagodott meg

A baloldali politikus mindenre másképp emlékszik, mint ahogy az volt.

Vagyonnyilatkozat: Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke a 2022-es bevallásában bakizott

Forrás: MTI

Fotó: Purger Tamás

„Lehet úgy is politizálni, hogy az ember nem a politikából lesz jómódú ember, sőt inkább visszaad a hazájának abból, amit korábban megkeresett, felhalmozott” – jelentette ki Gyurcsány Ferenc egy minapi Facebook-bejegyzésében, magát és családját igyekezve beállítani pozitív példaként, vette észre a Magyar Nemzet.

DOBREV Klára; GYURCSÁNY Ferenc
Gyurcsány Ferenc, Dobrev Klára
Fotó: Szigetváry Zsolt / Forrás: MTI

Mint fogalmazott: „Klárának és nekem (beleértve gyereket, rokont és még ki tudja kit, szóval ahova el lehetne rejteni ezt meg azt) az elmúlt két és fél évtizedben nem nőtt, hanem csökkent a vagyonunk, tegyük hozzá, az, amit még a politikai pályafutásunk előtt és nem azalatt szereztünk meg.” A DK elnöke még arra is felszólította az olvasóit, hogy „ne a vagyonbevallást figyeljék, hanem azt, hogy miként él a politikus, kivel barátkozik, milyen körökben forog”.

Mindez azért megdöbbentő, mert

a magát egyfajta államférfiként pozicionáló Gyurcsány éppen a Kádár-rendszerben gyökerező politikai kapcsolatainak köszönhetően gazdagodott meg.

Kezdetben a volt kommunista vagyonátmentő hálózat alkalmazta privatizátorként, az egykori KISZ-es kapcsolatoknak köszönhetően gyűlt szépen a vagyona, majd miután 1995-ben feleségül vette Dobrev Klárát és befogadta az Apró család, Gyurcsány a nagy hatalmú, vezető kommunista családból származó anyósa kapcsolatrendszerét és befolyását is felhasználva vált valódi milliárdos oligarchává. Apró Piroska a Kádár-rendszerben is betöltött kormányzati pozíciókat – egyebek mellett kereskedelmi miniszterhelyettes is volt –, lánya házasságkötése idején pedig Horn Gyula kabinetfőnökeként tevékenykedett.

Nem véletlen, hogy Gyurcsány cégbirodalmának zászlóshajója – amelyet egy KISZ-es ismerősével alapított 1992-ben – is azután vett komolyabb lendületet, hogy beházasodott az Apró családba.

A privatizáció zavarosában is sikerrel portyázó Altus Befektetési és Vagyonkezelő Részvénytársaság mérlegfőösszege az ötszörösére, csaknem egymilliárd forintra emelkedett Gyurcsány és Dobrev frigye évében. Debreczeni József is 1995-öt nevezi meg fordulatnak Az új miniszterelnök című könyvében, mivel az Altus abban az esztendőben kötötte legfontosabb üzleteit az állammal.

A teljes cikkért KATTINTSON.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában