Kormányinfó

2025.02.06. 09:40

Gulyás Gergely: a kormány kibővíti a vidéki otthonfelújítási programot a nyugdíjasok számára is (videó)

Gulyás Gergely és Vitályos Eszter ismertették a legújabb kormányzati intézkedéseket. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy az egyik legfontosabb előterjesztés a nyugdíjasokat érintette. A kormány továbbra is eltökélt a nyugdíjak vásárlóerejének növelése mellett – szögezte le a tárcavezető. A kormányinfón elhangzott, hogy változások jönnek a vidéki otthonfelújítási programmal kapcsolatban.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő a kormányinfó sajtótájékoztatón

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

A miniszter felidézte: az elmúlt 15 évnek vannak komoly eredményei: 2010-ben 100 ezer forint alatt volt az átlagnyugdíj, ma már pedig 242 300 forint, aminek fontos része a 13. havi nyugdíj. Ennek folyósítására február 12-én kerül sor a banki átutalásoknál, és a rákövetkező napokban viszik ki a postások. Ez a juttatás a költségvetésben 550 milliárd forintos tétel – tudósított a Magyar Nemzet.

vidéki otthonfelújítási program, kormányzati bejelentések, kormányinfó
A kormány kibővíti a vidéki otthonfelújítási programot, megnyitva azt a nyugdíjasok számára is
Fotó: Bruzák Noémi / Forrás:  MTI

Gulyás Gergely kitért arra is, hogy folyamatos támadások érik a 13. havi nyugdíjat: Brüsszel és a Tisza Párt változtatna rajta, a Gyurcsány-kormány pedig korábban el is törölte. Felhívta a figyelmet arra, hogy az európai OECD-szervezet is javasolja, hogy a 13. havi nyugdíjat korlátozza és alakítsa át a kormány, de ezt nem teszik meg.

Változások jönnek a vidéki otthonfelújítási programmal kapcsolatban

A rezsicsökkentés talán a nyugdíjasoknak a legnagyobb segítség, de a kistelepüléseken, különösen a Kádár-kockákban élőknek nehézség az épületek rossz állapota, szigetelése

– emelte ki.

Hangsúlyozta: a kormány ezért kibővíti a vidéki otthonfelújítási programot, megnyitják azt a nyugdíjasok számára is.

– Hatmillió forintos felső határig a felújítás összegének felét az állam kifizeti, a fennmaradó részre pedig kedvezményes, állam által támogatott, 3 százalékos kamatozású hitelt lehet felvenni. A felújítási cél nincs meghatározva, lehet energetikai vagy más munkálat is – mondta.

Már látszanak a Demján Sándor Program eredményei

A tárcavezető a Demján Sándor Programról szólva azt mondta, látják már az első eredményeket. A munkáshitelnél kilencezer kérelem van már a magyar államnál, az átlagos hitelösszeg 3,9 millió forint, tehát majdnem mindenki felveszi a 4 millió forintot.

A miniszter emlékeztetett, a Széchenyi-pihenőkártyára (SZÉP-kártya) érkező juttatásokat az idei évben fel lehet használni lakásfelújításra is.

Gulyás Gergely tájékoztatott: elindult a Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja elnevezésű, 9 milliárd forint keretösszegű program, amelynek célja, hogy a vállalkozások rendelkezzenek digitális megjelenéssel, és ezen keresztül nyissanak új értékesítési csatornákat új vevőikhez.

Rákosrendezővel kapcsolatos minden kötelezettséget vállalt a főváros cége

A tárcavezető elárulta, ma megjelenik egy kormányhatározat, a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt.-re vonatkozik a rákosrendezői elővásárlással kapcsolatban.

A miniszter kifejtette: a főváros tulajdonában álló gazdasági társaság bejelentette elővásárlási szándékát a rákosrendezői területre vonatkozóan. A kormány ezt tanulmányozta, a jogi kérdést kellett tisztázni. A cég nyilatkozata ebben segítséget nyújtott, minden kötelezettséget vállaltak.

Gulyás Gergely közölte: – A kormány az elővásárlási jog gyakorlását tudomásul veszi, a vételár kifizetésére a szerződésben írt szabályok szerint köteles a főváros. A területet meg is kell tisztítani, mostantól ezek a kötelezettségek a fővárost terhelik, ahogy a fejlesztési lehetőség is a fővárost illeti meg.

Érkeznek a béremelések

Vitályos Eszter emlékeztetett arra, hogy a napokban érkezik az emelt minimálbér és a szakmunkás minimálbér is. A most januári emeléssel szintén a napokban érkezik meg a pedagógusok béremelése, ami 143 ezer dolgozót érint, idén 22,1 százalékkal emeli a bérüket a kormány.

kormányzati döntések, kormányinfó, vidéki otthonfelújítási program, Vitályos Eszter, Gulyás Gergely
Vitályos Eszter kormányszóvivő a kormányinfón közölte, hogy érkeznek a béremelések és folytatódnak a tanintézmények fejlesztései
Fotó: Bruzák Noémi / Forrás: MTI

Megkapták az első megemelt fizetésüket a vízügyes dolgozók is, bérük 30 százalékkal nőtt átlagosan. Felhívta a figyelmet arra is, hogy elmúlt időszakban 3 milliárd forintos értékben több bölcsőde és óvoda, az iskolák terén pedig több mint 8 milliárd forintból – többek között – elkészült a Dunaújvárosi Egyetem főépületének felújítása is. – A településfejlesztés területén is jelentős előrelépés történt, több mint 6,8 milliárd forint értékben – tette hozzá.

Aggasztó a lengyel helyzet

Gulyás Gergely újságírói kérdésre azt mondta, a lengyel jogállamisági kérdés aggasztó. Hozzátette: ha valaki tényszerűen megnézi, mi történt Lengyelországban, és átvetíti ezt másik országra, akkor rájön, hogy ezek eddig elfogadhatatlanok voltak. Miután felsorolta a lengyel kormány jogállamisággal szembeni intézkedéseit, emlékeztetett, hogy a jogállamiság miatt visszatartott forrásokat Lengyelország ezek után megkapta.

– Az Európai Unióban az írott jog sokkal kevesebbet jelent, mint a Szovjetunióban jelentett – fogalmazott.

Sajnálatos az ukrán titkosszolgálati akció

Gulyás Gergely az ukrán titkosszolgálat akciójáról elmondta, hogy nagyon sajnálatosnak tartják, hogy akivel szövetségbe akarnak lépni, egy ilyen akciót megengedhet magának.

A két ország kapcsolataira egy ilyen akció jelentősen negatív hatással van

– tette hozzá.

Nem épül felhőkarcoló Budapesten

Gulyás Gergely újságírói kérdésre válaszolva ismét kitért Rákosrendező helyzetére is. Mint mondta, az elővásárlási jog gyakorlásával a vevő helyébe a főváros lépett, terhelik a szerződésen alapuló kötelezettségek és élhet a lehetőségekkel is.

A felhőkarcolók kapcsán a tárcavezető emlékeztetett arra, hogy Lázár János múlt héten leszögezte: Budapesten nem fognak épülni. Emlékeztetett: a Mol-torony akkor épült, amikor a 90 méteres korlátozás még nem volt hatályban.

Egy újságíró a miniszternek felidézte, hogy egy felmérés szerint a magyarok 65-70 százaléka kormányváltó hangulatban van, viszont a Google szerint csökken az érdeklődés Magyar Péter pártja iránt. Gulyás Gergely leszögezte:

A magyar választók értékelik a kormány munkáját a leadott szavazatukkal, és ezt szerinte az időközi választás eredménye is bizonyítja.

A 13. havi nyugdíj része a magyar nyugdíjrendszernek, az is marad

Gulyás Gergely leszögezte, a legfontosabb, hogy egyértelművé kell tenni: a 13. havi nyugdíj része a magyar nyugdíjrendszernek, az is marad, a kormány ezen semmilyen körülmények között nem változtat, még akkor sem, ha itt is van egy érdekes együttműködés a nemzetközi szervezetek és a magyar ellenzék között.

Ömlenek a brüsszeli pénzek az NGO-szervezeteknek

A miniszter a Magyar Nemzet kérdésére elmondta, az elmúlt években számos olyan eset volt, hogy összeesküvés elméletnek neveztek valamit, aztán kiderült, hogy van igazságalapja. Mint mondta, az Európai Bizottság adott pénzt olyan NGO-szervezeteknek, amelyek vállalták, hogy akár tüntetnek is az Európai Parlament ellen, illetve fellépnek egyes döntések ügyében. Ezek jelen vannak Szerbiában és Szlovákiában is. Hangsúlyozta: Magyarországnak az az érdeke, hogy a térségben stabil és megbízható kormányok legyenek.

Mindig, amikor Washingtonban a Soros-hálózat által támogatott demokrata kormányzat veszít, sokan átteszik a székhelyüket Brüsszelbe. Most, hogy Amerikában leállították a támogatási programokat, még többen fognak kuncsorogni Brüsszelben pénzért

– emelte ki.

A lap kérdésére a tárcavezető kitért az Európai Parlamentben létrejött Demokráciapajzs különbizottságra is, amelynek a DK-s Molnár Csaba az alelnöke. Közben a Patrióták képviselőjét akkor sem választják meg, amikor a szabályok szerint kellene. Gulyás Gergely az ügy kapcsán rámutatott: – A demokráciának az ügyben csak annyi lényege van, hogy a képviselőket a hazájukban legalább megválasztják. Ez a bizottság nem hasznos és drága.

Gulyás Gergely leszögezte, a legfontosabb, hogy egyértelművé kell tenni: a 13. havi nyugdíj része a magyar nyugdíjrendszernek, az is marad, a kormány ezen semmilyen körülmények között nem változtat, még akkor sem, ha itt is van egy érdekes együttműködés a nemzetközi szervezetek és a magyar ellenzék között.

A miniszter tájékoztatott: a dubaji vevő vállalta, hogy 25 milliárd forintból megtisztítja a Rákosrendező területét. Szerinte ezt kell majd a BKM-nek is teljesítenie, de lehet, hogy 15-20 milliárd forintból is megoldható ez a feladat. A szerződéses feltételek teljesítésén túl Gulyás szerint a főváros azt csinál a területtel, amit akar. Gulyás Gergely szerint a másik elővásárlási joggal rendelkező Stockton Kft. még nem nyilatkozott arról, hogy megvenné-e a területet. Mint mondta, nem valószínű, hogy ők élnének vele, „ez egy elméleti lehetőség”.

A Miniszterelnökséget vezető minisztert megkérdezték, hogy mit szólnak Donald Trump a Gázai övezetről szóló tervéhez. A tárcavezető hangsúlyozta, a magyar kormány tisztában van a saját diplomáciai súlyával, és nem kíván a Közel-Kelet átszervezésében részt venni.

Brüsszel az ellenzéket támogatja

A tárcavezető a szlovákiai és szerbiai tüntetések kapcsán emlékeztetett: Brüsszel nyíltan megmondta, hogy más kormányt szeretne itt látni, vagyis az ellenzéket támogatja. Gulyás Gergely kijelentette: reméli, azok a civil szervezetek, amelyek az ellenzék javáért dolgoznak, tisztában vannak azzal, hogy a magyar kormány mögött álló politikai erők stabilak, és nem hasonlíthatóak össze a két szomszédos állammal.

A tárcavezető arra a kérdésre, hogy a kormány tárgyalna-e a MOK-kal az általa tervezett tüntetéséről, a tárcavezető kiemelte: a kormány nyitott a tárgyalásokra, de a Magyar Orvosi Kamara politikai tevékenységet folytat.

Ha van terület, ahol nagy lépést sikerült tenni a fizetések terén, akkor az az egészségügy, és az ágazat kifehérítése terén is nagy eredmény a hálapénz kiszorítása

– hangsúlyozta.

Gulyás Gergely kitért a hazai cigányság helyzetére is, amelynek kapcsán leszögezte: hatalmas változások történtek 2010 óta, elég csak arra gondolni, hogy mekkora volt akkor még náluk a munkanélküliség. Kiemelte: ma már a cigányok között mind a nőknek, mind a férfiaknak több mint a fele dolgozik. – Más megoldás nincs, oktatási lehetőséget és munkát kell biztosítani – szögezte le, majd hozzátette: az adakozás ugyan jó döntés, de nem hosszú távú megoldás. – Segély helyett esélyt, munkalehetőséget kell adni, továbbra is ez a kormány politikája – mutatott rá.

AfD-vezetővel találkozik Orbán Viktor

Újságírói kérdésre szóba került az is, hogy Orbán Viktor a német Alice Weidel AfD-vezetőt fogadja jövő héten. Gulyás Gergely a találkozó kapcsán elmondta: az AfD-nek sok olyan megnyilvánulása volt, amivel semmilyen formában nem azonosul a magyar kormány, de ha Németország egyik 20 százalék fölötti támogatottságú pártjának kancellárjelöltje találkozót kér a magyar miniszterelnöktől, akkor arra Orbán Viktor lehetőséget ad.

Rövid távon nem látok lehetőséget az AfD-nek a Patriótákhoz való csatlakozására

– mondta.

Gulyás Gergely elmondta, sok olyan intézkedést hoztak, ami általánosságban is a biztosabb vízellátást szolgálja. A miniszter szerint a Homokhátságon nagyobb nehézségek vannak, annak fejlesztése, ha minden vízüggyel kapcsolatos elvárásnak meg akarnak felelni, akkor több ezer milliárd forintot igényel. Most is folyamatban van hazai, valamint uniós forrásból a Homokhátság vízellátását szolgáló projekt.

A magyar jogszabályokban minden olyan védelmi garancia benne van, ami az isztambuli egyezményben – mondta az egyezmény ratifikálását firtató kérdésre a miniszter. Ezzel együtt megjegyezte: arra nem nyitottak, hogy a születési nem helyett biológiai nemet ismerjünk el, ez viszont fontos része az egyezménynek. – Ha szavaznom kéne róla, akkor nemmel voksolnék az egyezményben lévő genderdolgok miatt – fogalmazott.

A miniszter hangsúlyozta, a bírói függetlenség Magyarországon garantált, Európa számtalan országában ilyen mértékben ez nincs körülbástyázva.

Még tart a vizsgálat Magyar Péter álhírterjesztése miatt

A tárcavezető kitért ezután a nemzetbiztonsági vizsgálatra is, amely Magyar Péternek a megbukott szíriai diktátor budapesti landolásával kapcsolatos álhírterjesztése miatt indult. Gulyás Gergely elmondása szerint jelenleg is folyik a vizsgálat, és amint meglesznek az eredmények, azoknak a legnagyobb nyilvánosságot javasolja.

Gulyás Gergely beszélt arról is, hogy holland sajtóhírek szerint az Európai Bizottság titkos forrásokból pénzelt civil szervezeteket, hogy befolyásolják országaik uniós képviselőit a környezetvédelmi ügyekkel kapcsolatban. Szerinte ez befolyással lehetett arra, hogy mennyire nem vették figyelembe a gazdák követeléseit, valamint a kereskedelmi gondokat. – Az Európai Bizottság azzal okozott mérhetetlen károkat, hogy egy esztelen, méregzöld politikát próbált ráerőltetni Európa országaira. Az Európai Parlamenten belül is létrejött egy széles egyetértés arról, hogy ez tűrhetetlen – mutatott rá.

A kormányinfót itt tekintheti vissza:

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában