Az Igazság órája

2025.05.04. 10:05

Vérbosszúkeretből kapott pénzt a Telex

Még azt is megmondták a hirdetőknek, hogy hol szabad hirdetni és hol nem.

Három modellben uralta le a nyilvánosságot a globalista demokrata Biden-kormányzat – mondta el Az Igazság órájában, az Alapjogokért Központ és a Hír FM közös műsorában László András, United States Agency for International Development (U.S.A.I.D.) által magyar jogalanyoknak kifizetett politikai korrupciós források feltárásáért felelős kormánybiztos. Kifejtette: az egyik, amikor egy az egyben amerikaiak által működtetett médiumokról van szó, mint például a Szabad Európa, a Voice of America és sok más médium világszerte. Aztán vannak az olyan típusú cikkek, például a Direkt 36-on és máshol, amelyek valamilyen állítólagos nemzetközi oknyomozó együttműködés keretében valósultak meg, ezek a kiosztott tartalmak, amelyeket le kellett hozni mindenkinek. És van a harmadik modell, amely arról szól, hogy a reklámpénzeket hogyan és hol lehet elkölteni. Ki voltak adva, hogy mik azok a tartalmak, amelyek jó tartalmak, és mik azok, amik rossz tartalmak. És ennek megfelelően melyek azok a médiumok, akik jók, támogatandók, és kaphatnak a nagy nemzetközi reklámügynökségektől pénzeket, és kik azok, akik feketelistások – írta le a rendszer működését László András.

MUSK, Elon
Biztonsági őr az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) washingtoni székházában 2025. február 3-án, miután az alkalmazottakat e-mailben utasították kényszerszabadság kivételére
Fotó: Shawn Thew / Forrás: MTI/EPA

Marco Rubio amerikai külügyminiszter a State Department egyik megszüntetett szervezeti egységéről azt írta, hogy baloldali aktivisták platformjává vált, ahol vérbosszú-hadjáratokat folytattak woke-ellenes vezetőkkel szemben Lengyelországban, Magyarországon és Brazíliában – ismertette a kormánybiztos. Ettől a szervezeti egységtől kapott 2022-ben 740 ezer dollárt Magyarországon a Telex „újságíróképzésre”, ez mindent elárul – jegyezte meg.

László András Washingtonban tárgyalt a magyarországi beavatkozásról, politikai korrupcióról kormányzati tisztségviselőkkel, republikánus képviselőkkel, agytrösztökkel, és ami nagyon meglepte, hogy mennyire eltökélt az amerikai jobboldal, hogy ezt most felszámolja. – Én, bevallom őszintén, ezt soha nem gondoltam volna – jegyezte meg. Úgy gondolta, hogy a republikánusok át fogják alakítani a saját érdekeiknek megfelelően a rendszert, és kisebb módosításokkal minden megy tovább. „Donald Trump és a republikánusok az első elnökségi ciklusból megtanulták, hogy ha nem csinálnak radikális kormányzati átalakításokat, akkor ők kormányon lehetnek, de hatalmon nem” – hangsúlyozta a kormánybiztos.

– Nekem az az érzésem, hogy most került hatalomra az Egyesült Államokban egy olyan kormányzat, amelyiknek mindegyik tagja olvasta a gyűrűk urát – jegyezte meg ezzel kapcsolatban Koskovics Zoltán, az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője. Mert a mély állam egy olyan gyűrű, amelyet, ha megpróbálsz használni, akkor téged fog tönkretenni. – Ezt ők felismerték, és a mélyállam teljes felszámolása a cél, ehhez csak nagyon sok sikert és kitartást tudok kívánni, mert ez egy hosszú munka lesz – mondta Koskovics Zoltán. Ismert: a Gyűrűk urában az egy gyűrű, a hatalom gyűrűjének a megsemmisítése a cél, mert ha használják, akkor ez a gyűrű a saját képére formálja viselőjét.

Az Igazság órájának fenti adását itt nézhetik, hallgathatják meg:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában