2025.05.08. 09:45
Von der Leyen és Weber világossá tették, hogy minél gyorsabban felvetetnék Ukrajnát az unióba (videó)
A szerdai kormányülésen hozott döntésekről adott tájékoztatást Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint Vitályos Eszter kormányszóvívő. A kormányinfón szóba került az Európai Néppárt Ukrajnával kapcsolatos gyorsított felvételi eljárása, Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy vezérkari főnökként tett kettős kijelentsése, valamint az árrésstop gazdaságra gyakorolt hatása is.
A kormányinfón a miniszter elmondta, hogy a szerdai kormányülésen kiemelten foglalkoztak Ukrajnával, erre külön apropót szolgáltatott Ursula von der Leyen tegnapi beszéde. Az unióban rossz irányú folyamatok zajlanak, az Európai Néppárt, amelynek tagja Ursula von der Leyen, az elnöke Manfred Weber és tagja a Tisza Párt, eldöntötték, hogy Ukrajnát felvetetik az unióba – írja tudósításában a Magyar Nemzet.

Fotó: Máthé Zoltán / Forrás: MTI
Gulyás Gergely hangsúlyozta, a bizottság elnöke, Von der Leyen arról foglalt állást, hogy minden tárgyalási fejezetet meg kell nyitni Ukrajnával. A bizottság javaslatot tett az orosz kőolaj- és gáz importjának teljes megszüntetésére.
Arról is tárgyalt a kormány, hogy ez mit jelentene Magyarország számára. Gulyás Gergely szerint ez azt jelentené, hogy ha a jelenlegi árakon kellene kiváltani az orosz gázt és máshonnan venni, akkor ez 1,5-2 milliárd euróval kerülne többe. A rezsivédelemre fordított teljes támogatás összegét kellene a megnövekedett árak kifizetésére fordítani. Két és félszer többe kerülne az embereknek, mint amennyit most fizetnek érte.
Mi fizetnénk Ukrajna EU-s csatlakozásának számláját
Mint mondta, az EB Ukrajna csatlakozásának árát Közép-Európával fizettetné meg, ami a rezsivédelem ellehetetlenítését jelentené, ami ellen a magyar kormány mindent meg fog tenni.
Magyarország szövetségeseket keres az EU-ban, vannak is ilyenek, és az amerikai elnökválasztás óta az ellentétes irányba megy a világ, pedig békét kellene teremteni
– mutatott rá a miniszter. A kérdés szerinte, hogy Európa feladja-e azt az álláspontját, hogy minden ország önállóan dönthet az energiabeszerzés szempontjából.
„Mindent meg fogunk tenni, hogy ez ne fordulhasson elő, és biztatunk mindenkit, hogy foglaljon állás Ukrajna csatlakozásáról. A bizottság döntése árt hazánknak és Közép-Európának” – tette hozzá.
Jelezte, a gazdaság helyzetével is foglalkozott a kormány, az inflációval és az árrésszabályozással.
Ez bevált, az indokolatlan áremelések elfogadhatatlanok, amit nem fogunk megengedni, és a jelenlegi gazdasági környezetben nem fogadható el a kereskedőláncok profitéhsége
– hangsúlyozta.
Ezzel a háztartási cikkekre 30 kategóriában, több mint 1000 termékre 15 százalékos árrést vezetnek be, ami csökkenti az inflációt.
A 2026-os költségvetés tervezetéről elmondta, az azon alapul, hogy nem Ukrajnára, hanem a magyar családokra fordítják a forrásokat, 4800 milliárd forintot, amihez jön a rezsicsökkentés.
Ruszin-Szendi Romulusz túllépett a határain
Gulyás Gergely újságírói kérdésre válaszolva kitért arra, hogy Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy háborúpárti álláspontot képviselt korábban, amikor még vezérkari főnök volt. Mint mondta, kötött mandátummal vett részt a NATO-üléseken, az ott elhangzott szavaival nem képviselte a kormány álláspontját, a sajtó hírei megfelelnek a valóságnak, miszerint „Slava Ukrajini!” felkiáltással köszönt.
Túllépett a korlátain, az általa készített jelentésekben pedig úgy tett, mintha ez meg sem történt volna. Erről a Nemzetbiztonsági Bizottságot már tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium
– mondta.
Az árrésstopra visszatérve Gulyás Gergely elmondta azt is, a mostani árrés nagyon különböző, ez lehet 30 százalék átlagosan. „Azzal számolunk, hogy 10 százalék feletti árcsökkentéssel járhat, ez egy hónap után látható majd pontosan” – mondta.
Jelezte, a kormány még nem döntött arról, meddig tartja fenn a szabályozást.
Kollár Kinga elveszítette a közbizalmat
A Kollár Kinga elleni, a Fidesz–KDNP fővárosi frakciója által kezdeményezett bizalmatlansági indítványról azt mondta, semmilyen közbizalom nincs olyan politikussal szemben, aki saját hazája egészségügyi rendszere ellen beszél, és azt szorgalmazza, hogy a magyar tanárok ne kapjanak fizetést.
Egy ilyen politikusnak nincs helye a közéletben
– mutatott rá.
Nemzetközi háborús helyzet, magyar haderő fejlesztése
A miniszter kapott egy kérdést a nemzetközi háborús helyzetre is. A tárcavezető leszögezte: mindenhol, ahol van lehetőség, ott a békére kell törekedni, de minket elsősorban az orosz–ukrán háború érint, és a kormány reméli, hogy az amerikai adminisztráció hamarosan eléri a békét.
A Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvételről is szót ejtett a Gulyás Gergely. „A honvédelmi miniszter arról beszélt, hogy a katonáknak meg kell védeniük az országot, ami háborús helyzetben érthető. Nevetséges az egész” – mondta. Hozzátette, a magyar kormány mindent megtett a békéért, de a katonáknak háborúra kell készülni.
A különbség az, hogy a korábbi vezérkari főnök Ukrajnát akarja megvédeni, a magyar kormány és a katonaság pedig Magyarországot. A háború még messze nem robbant ki, amikor Orbán Viktor haderőfejlesztésről beszélt
– emlékeztetett.
Kérdésre elárulta Gulyás Gergely azt is, a frakció hamarosan bejelentheti az alkotmánybíró-jelölteket.
Ezután kérdésre ismét kitért a Magyar Péter által kiszivárogtatott hangfelvételre. Megismételte: egy ütőképes haderő kell, erről beszélt a honvédelmi miniszter.
Megkérdezték tőle azt is, Polt Pétert alkalmasnak tartja-e az Alkotmánybíróság elnökének.
„Kiváló jogász, szakterületén az egyik legkiválóbbnak, bármilyen közjogi tisztségre alkalmasnak tartom. Ha ő lesz a jelölt, a legjobb lelkiismerettel támogatom őt” – mondta.
Az unió érdekeit Ukrajna érdekei mögé helyezik
Magyar Péter korábbi nyilatkozatáról, miszerint meg fogják akadályozni az indulását, Gulyás Gergely azt mondta, Magyarország demokratikus ország, itt olyan helyzet nem állhat elő, mint Romániában vagy Németországban. „Aki akar indulni a választáson, az indul” – tette hozzá.
A nyugdíjasoknak tervezett áfa-visszatérítés kapcsán a tárca vezetője közölte, nincs végleges döntés a technikai részletekről, de idősügyi szervezetekkel is konzultálnak, hogy minél egyszerűbb legyen a rendszer, ezt a kormány vizsgálja. Cél, hogy egyszerű és jól működő legyen.
Hozzátette, arról sem született döntés, mekkora összeget jelenthet a segítség a nyugdíjasoknak.
Arra a felvetésre, hogy Magyarország kilépne az unióból, közölte, nem akarunk kilépni az unióból, hanem a Patriótákkal erősítené meg azt a kormány. A miniszter azt mondta, jelenleg az unió érdekeit Ukrajna érdekei mögé helyezik, amin változtatni kell.
Sosem volt szó arról, hogy Magyarország kilépne, csak egy jobban működő uniót akarunk
– mondta.
A Magyar Nemzet tudósítása teljes terjedelemben IDE kattintva olvasható.
A kormányinfó az alábbi videóban nézhető vissza: