Közel-keleti konfliktus

2025.06.24. 06:21

Iráni elnök: Teherán tiszteletben fogja tartani a tűzszünetet

Izrael elfogadta a tűzszünetet Iránnal, mert elérte minden hadműveleti célkitűzését – jelentette be kedden reggel Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök. Korábban az iráni állami média megerősítette a Donald Trump amerikai elnök által bejelentett tűzszünet létrejöttét Izraellel.

Iráni elnök: Teherán tiszteletben fogja tartani a tűzszünetet

Mentőalakulatok tagjai egy hétemeletes lakótömbnél, amelybe iráni ballisztikus rakéta csapódott a dél-izraeli Beér-Sevában 2025. június 24-én

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Atef Szafadi

Izraelben a polgári védelem feloldotta a háborús szigorításokat

Izraelben feloldották a háborús korlátozásokat az egész országban a kedden életbe lépett izraeli-iráni tűzszünet nyomán - jelentette kedd este a polgári védelem.

Az oktatási minisztérium közleményt adott ki, miszerint a június 13., vagyis az Irán elleni háború kezdete óta zárva tartó iskolák fokozatosan újra nyithatnak attól függően, hogy az egyes helyi önkormányzatok mennyire felkészültek a tanítás újrakezdésére.

„Azokon a helyeken, ahol további előkészületek szükségesek – például az infrastruktúra károsodása, a személyzet hiánya miatt, vagy mert ideiglenesen másra használják az épületet – a visszatérés a tanításhoz az adott önkormányzat számára megfelelő ütemben fog történni” – közölte az oktatási tárca.

A polgári védelem parancsnoksága bejelentette, hogy az egész országban feloldották a korlátozásokat, és minden régióban visszatérnek a szokásos, „békebeli” ügymenethez.

Izrael tizenkét napig háborút folyatott Iránnal az Izraelt fenyegető atomlétesítmények és ballisztikus rakéták felszámolása érdekében. A háború idején becsapódó iráni rakéták mintegy harminc ember életét követelték Izraelben, és több százan megsebesültek.

Izrael tartózkodott a további iráni válaszcsapásoktól Trump kérésére

Izrael tartózkodott a további iráni támadásoktól Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök és Donald Trump amerikai elnök beszélgetése nyomán kedden – jelentette a miniszterelnöki hivatal.

A tizenkétnapos háborút lezáró, Trump által bejelentett tűzszünet izraeli idő szerint reggel hétkor lépett volna életbe, de Irán kétszer is megszegte azt rakéták Izraelre lövésével a miniszterelnöki hivatal keddi közleménye szerint.

Válaszul az izraeli védelmi miniszter és a vezérkari főnök súlyos ellencsapásokat ígért, majd az izraeli vadászgépek Iránban „megsemmisítettek egy radartelepet Teherán közelében”. „A Trump és Netanjahu közötti beszélgetést követően Izrael tartózkodott további csapásoktól” – tájékoztatott a kormányfő hivatala.

A Trump elnök és Netanjahu miniszterelnök között zajlott megbeszélést követően Izrael tartózkodott további támadásoktól

 – hangsúlyozták Jeruzsálemben. „A beszélgetés során Trump elnök kifejezte mély elismerését Izrael iránt – amiért az elérte minden háborús célját. Ugyancsak hangsúlyozta bizalmát a tűzszünet stabilitásában” – közölte az izraeli miniszterelnöki hivatal.

Üdvözölte a tűszünetet a Kreml

Ha Izraelnek és Iránnak valóban sikerült megállapodásra jutnia a tűzszünetről, akkor azt üdvözölni kell – jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára kedden újságíróknak, közölve azt is, hogy Moszkva látta az erre vonatkozó nyilatkozatokat.

Peszkov elmondta, hogy az Irán által az Egyesült Államok támadásaira adandó válasz nem került szóba Vlagyimir Putyin orosz elnök és Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter hétfői találkozóján. Mint mondta, Oroszország egyértelmű álláspontja a közel-keleti konfliktusban méltatást nyert a megbeszélésen.

A szóvivő szerint a iráni külügyminiszter nem hozott írásos üzenetet a legfőbb iráni vallási vezetőtől, Ali Hamenei ajatollahtól. Elismerte, hogy voltak jelzések az iráni vezetés részéről.

Peszkov szerint sokan szeretnék kihasználni a közel-keleti helyzetet, „hogy olajat öntsenek a tűzre, hogy rontsák a Moszkva és Teherán közötti partneri kapcsolatokat”. Nem bocsátkozott jóslatokba, hogy az Izrael és Irán közötti csapások végleg megszűnnek-e.

Meglátása szerint egyelőre nem világos, hogy az amerikai csapások milyen mértékben hátráltatták az iráni atomprogram megvalósítását.

Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács alelnöke és Donald Trump amerikai elnök vitájára kitérve azt mondta, a volt orosz állam- és kormányfő határozottan és következetesen fejti ki álláspontját, ami fontos a Kreml számára.

A NATO küszöbönálló csúcstalálkozóra kitérve Peszkov azt mondta, annak fő célja, hogy a tagállamok GDP-jük 5 százalékára növeljék katonai kiadásaikat.

Ehhez egy pokoli szörnyet kell megrajzolni. És a NATO-funkcionáriusok szemében erre a szerepre természetesen a mi országunk a legalkalmasabb

 – fogalmazott.

Elmondta, hogy a Kreml „hiábavaló erőfeszítésnek” tart minden arra irányuló kísérletet, hogy a NATO-t meggyőzze, Oroszország nem tervezi a szövetség megtámadását. Peszkov azt hangoztatta, hogy a NATO és Európa „a féktelen militarizáció útján halad”.

Az iráni elnök szerint Teherán tiszteletben fogja tartani a tűzszünetet

Maszúd Peszeskján iráni elnök szerint Teherán tiszteletben fogja tartani a tűzszünetet azzal a feltétellel, hogy Izrael is tartsa be annak rendelkezéseit.

Ha a cionista rezsim nem sérti meg a tűzszünetet, Irán sem fogja megsérteni

 – jelentette ki az iráni államfő a malajziai miniszterelnökkel folytatott keddi telefonbeszélgetése során az elnöki hivatal közlése szerint.

Kedd hajnalban jött létre tűzszünet Izrael és Irán között Donald Trump amerikai elnök közvetítésével.

Az iráni sajtó jelentése szerint Peszeskján a katari emírrel is beszélt telefonon, és biztosította őt afelől, hogy a hétfő esti rakétacsapások nem Katar ellen irányultak, hanem az Egyesült Államok iráni atomlétesítményekre mért légicsapásaira volt válasz.

Donald Trump úton Hágába a NATO-tagállamok csúcstalálkozójára úgy nyilatkozott újságíróknak az elnöki különgép, az Air Force One fedélzetén, hogy nem törekszik „rezsimváltásra” Iránban, mert az „káoszhoz vezetne”. Az iráni vezetés megdöntésére vonatkozó kérdésre azt felelte: „ezt nem akarom, azt szeretném, ha minden a lehető leggyorsabban elsimulna”.

Donald Trump: mindkét fél megsértette a tűzszünetet, de az érvényben van

Mind Izrael, mind Irán megsértette az alig néhány órával korábban bejelentett tűzszünetet – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök kedden Washingtonban. Közösségi bejegyzésében ezzel együtt megerősítette: a fegyvernyugvás érvényben van.

TRUMP, Donald
Donald Trump amerikai elnök a különgépéhez indul a washingtoni Fehér Házból 2025. június 24-én
Fotó: Francis Chung / Forrás: MTI/EPA/Politico pool

Nem sokkal azelőtt nyilatkozva, hogy elindult a NATO-tagországok vezetőinek hágai találkozójára, Trump azt mondta: egyik féllel sem elégedett, de különösen Izraellel nem.

Amint megalkudtunk, már jöttek és ledobtak egy csomó bombát (...) Meglátom, meg tudom-e állítani" Izraelt - közölte. "Nem vagyok biztos benne, hogy szándékosan csinálták

– tette hozzá.

Úgy fogalmazott, hogy a két ország "olyan régen harcol, hogy már azt sem tudják, mi a francot csinálnak".

Elmondta azt is, hogy Irán nukleáris kapacitásainak "vége", és "soha nem fogja újjáépíteni atomlétesítményeit".

A Truth Social közösségi oldalon később közölt bejegyzésében Donald Trump azt írta: az izraeli vadászgépek nem fogják támadni Iránt, hanem "megfordulnak és hazatérnek". "A tűzszünet érvényben van" - fűzte hozzá.

Dróntámadás ért egy Bagdadhoz közeli támaszpontot

Dróntámadás ért kedden egy Bagdadhoz közeli támaszpontot – jelentette be az iraki kormány, hozzátéve, hogy károk keletkeztek a hadsereg két radarrendszerében.

Az iraki hadsereg közleménye szerint 

egy azonosítatlan drón támadta meg a Bagdadtól 27 kilométerre északra lévő Tádzsi támaszpontot, ahol a koalíciós erők egységei is állomásoznak, egy másik drón pedig a közelben lévő áramfejlesztő mellett csapódott be.

Szabáh en-Nomán, a hadsereg egyik szóvivője közölte, dróncsapás érte az irak déli részén található Imám Ali támaszpontot is, hozzátéve, hogy a biztonsági erők több, más bázisokat célzó drónt sikeresen megsemmisítettek, áldozatok nincsenek.

Mohammed asz-Szudáni miniszterelnök az ügyben azonnali vizsgálatra szólított fel.

Ugyancsak kedden a katari külügyminisztérium bekérette Irán dohai nagykövetét a Doha melletti al-Udeid amerikai támaszpont ellen előző este végrehajtott iráni légicsapása miatt.

A tárca tájékoztatása szerint Doha a műveletet a Teherán és Doha közötti jó viszony megsértésének nevezte, hangsúlyozva, hogy az Öböl-menti állam „mindig is az Iránnal folytatott párbeszéd egyik szószólója volt”. 

Doha ugyanakkor felszólította az ENSZ Biztonsági Tanácsát (BT), tegyen sürgős lépéseket az azonnali és átfogó közel-keleti tűzszünet érdekében, megelőzendő a régiós helyzet további súlyosbodását.

Katar a bázist érő csapás előtt nem sokkal lezárta légterét, amelyet azóta újranyitott, Bahrein, Kuvait és Irak szintén légtere megnyitásáról számolt be. Mindegyik ország területén állomásoznak amerikai katonák.

Eszmáil Bagai, az iráni külügyminisztérium szóvivője az X-en közzétett üzenetében leszögezte: 

Irán nem engedi, hogy az Egyesült Államok és Izrael „bűnös, rosszindulatú politikája” éket verjen Teherán és a térség államai közé.

Mindeközben Jiszráel Kac izraeli védelmi miniszter bejelentette, hogy Teherán megsértette a zsidó állam és Irán között nem sokkal korábban életbe lépett tűzszünetet, hozzátéve, hogy Irán két rakétát lőtt ki Izrael északi része felé. 

A tárcavezető „erőteljes válaszadásra” szólította fel a hadsereget.

Az iráni ISNA hírügynökség hamisnak nevezte a tűzszünet megsértéséről szóló bejelentést.

A tűzszünetet máris több arab ország üdvözölte, a többi között Egyiptom, amely egyúttal azt közölte, folytatni fogja a feszültség csökkentésére irányuló diplomáciai erőfeszítéseket, és arra törekszik, hogy a fegyvernyugvás tartós maradjon.

A szaúdi külügyminisztérium a maga részéről méltatta a tűzszünethez vezető erőfeszítéseket, a jordániai kormány pedig hangsúlyozta, hogy az egyezségnek fontos szerepe van a régiós feszültség enyhítésében.

Irán rakétát lőtt Izraelre több mint három órával a tűzszünet kezdete után

Iránból rakétát indítottak Izrael ellen több mint három órával a tűzszünet kezdete után – jelentette az izraeli hadsereg kedden.

Missile fired from Iran hits southern Israeli city of Beersheba
Iránból kilőtt rakéta csapódott Beér-Seva déli részén fekvő izraeli városba
Forrás: AFP

Észak-Izraelben légiriadót rendeltek el az Iránból indított rakéta miatt, az ott élőknek ismét óvóhelyekre kellett menekülni a polgári védelem utasításai alapján. A hadsereg közlése szerint Teherán valószínűleg csak egyetlen rakétát indított, melyet az izraeli légvédelem elfogott.

A helyi mentőszolgálat közölte, hogy az első helyzetértékelések szerint 

nem kaptak hívást sérültekről, kivéve egy férfit, aki az óvóhelyre vezető úton megsebesült.

Több mint három órával a riasztás előtt, reggel héttől helyi idő szerint bejelentették a tizenkét napos izraeli-iráni háborút lezáró tűzszünet életbe lépését. Ennek ellenére Izraelben kedden is háborús készenlét volt, csak a létfontosságú munkahelyeken dolgoztak, zárva tartottak az vendéglátóhelyek, a nem létszükségleti cikkeket árusító boltok, az iskolák és a nem létfontosságú magán- és állami intézmények.

Rapid délelőtti friss – Elérkezett a várva várt fordulat a Közel-Keleten

A Rapid délelőtti adásában Gábor Márton, a Magyar Nemzet újságírója és Kertész Dávid, a Pestisrácok.hu munkatársa hozták el a hét eddigi legfontosabb híreit.

A Közel-Kelet állandó sajátossága, hogy viharosan, kis túlzással élve „félóránként” változhatnak a politikai helyzetek – mutatott rá Kertész Dávid, hozzátéve, hogy miközben tegnap még eszkalációt prognosztizáltak egyes szakértők, most mégis az áldásos tűzszünetről érkezett hír az iráni-izraeli konfliktus kapcsán.

Ursula von der Leyen: Európa üdvözli Trump elnök tűzszüneti bejelentését

Európa üdvözli (Donald) Trump (amerikai) elnök tűzszüneti bejelentését. A tűzszünet fontos lépés a feszültséggel teli régió stabilitásának helyreállítása felé – közölte Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke kedden az izraeli-iráni fegyvernyugvás bejelentésére reagálva.

VON DER LEYEN, Ursula; BOURLA, Albert
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke
Fotó: Olivier Hoslet / Forrás: MTI/EPA

Donald Trump washingtoni idő szerint hétfőn este jelentette be a Truth Social közösségi platformon, hogy Irán és Izrael között létrejött a tűzszüneti megállapodás, amely kedden életbe is lépett.

Az X közösségi oldalon közzétett bejegyzésében Ursula von der Leyen kijelentette: a közös prioritás a régió stabilitásának helyreállítása kell, hogy legyen.

Felszólítjuk Iránt, hogy komolyan vegyen részt egy hiteles diplomáciai folyamatban

– fogalmazott.

A tárgyalóasztal továbbra is az egyetlen előre vezető járható út – tette hozzá bejegyzésében az uniós bizottság elnöke.

Az Irán és Izrael közötti konfliktus június közepén kezdődött, amikor Izrael légicsapásokat mért iráni célpontokra, Irán pedig ezt követően szintén légitámadásokat indított Izrael ellen.

Izrael elfogadta az amerikai elnök által javasolt tűzszünetet

Benjamin Netanjahu miniszterelnök kedd reggel kiadott nyilatkozatában kijelentette, hogy Izrael elfogadta a Donald Trump amerikai elnök által javasolt tűzszünetet. A nyilatkozat szerint a miniszterelnök azért fogadta el a tűzszünetet, mert Izrael elérte minden háborús célját – adta hírül a Magyar Nemzet.

NETANJAHU, Benjámin
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök nyilatkozik, amint felkeresi az iráni rakétatámadás érte Weizmann Tudományos Intézetet Rehovótban
Fotó: Jack Guez / Forrás: MTI/EPA/AFP pool

Az Ébredő Oroszlán hadművelet során Izrael állam történelmi jelentőségű sikereket ért el, és a világ nagyhatalmai közé emelkedett

– áll a nyilatkozatban.

Hozzátette, hogy Izrael „erőteljesen reagál” a tűzszünet bármilyen esetleges megsértésére.

Irán megerősítette a tűzszünetet Izraellel

Az iráni Press TV televíziós csatorna arról számolt be, hogy tűzszünet lépett életbe Izraellel, miután Teherán több rakétát is kilőtt – adta hírül a Magyar Nemzet.

A tűzszünet megkezdődött

– jelentették ki. 

Az izraeli hadsereg azonban szinte egyidejűleg jelentette, hogy Iránból újabb rakétatámadás indult Izrael felé.

Később a hadsereg bejelentette: feloldja azt az intézkedést, amelynek keretében Izrael teljes lakosságát arra kérték, hogy maradjon a háborús búvóhelyek közelében.

Donald Trump: Izrael és Irán teljes tűzszünetről állapodott meg

Az amerikai elnök washingtoni idő szerint hétfő este a Truth Social oldalán jelentette be, hogy  Izrael és Irán teljes tűzszünetről állapodott meg. Donald Trump abban bízik, hogy a megállapodás tartós lesz. 

Donald Trump
Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok elnöke
Fotó: Brendan SMIALOWSKI  / Forrás:  AFP

Gratulálunk Mindenkinek! Izrael és Irán megállapodtak, hogy teljes és totális tűzszünet lesz (kb. 6 óra múlva, amikor Izrael és Irán leállt és befejezte a folyamatban lévő, utolsó küldetéseit!), 12 órára, amely ponton a háborút úgy tekintjük, hogy megszűnt!

– idézte a Magyar Nemzet Donald Trump bejegyzését. 

„Ez egy olyan háború, amely évekig tarthatott volna, és elpusztíthatta volna az egész Közel-Keletet. De nem így történt, és soha nem is fog így történni”

– írta az Egyesült Államok elnöke.

Isten áldja Izraelt, Isten áldja Iránt, Isten áldja a Közel-Keletet, Isten áldja az Amerikai Egyesült Államokat, és Isten áldja a VILÁGOT!

– zárta bejegyzését Donald Trump.

A Reuters értesülései szerint egy iráni tisztségviselő megerősítette, hogy Teherán beleegyezik a tűzszünetbe, amelyet az Egyesült Államok javasolt és Katar közvetített abban. Hozzátette, 

Trump közölte Katarral, hogy Izrael beleegyezett a tervbe, és szükség van Doha segítségére, hogy meggyőzze Iránt.

Donald Trump korábban arról is beszámolt közösségi oldalán, hogy Irán előzetes figyelmeztetést adott az Egyesült Államoknak, mielőtt megtámadta a Katarban működő amerikai támaszpontot.

A további részetekért KATTINTSON!

 Irán válaszolt Trump tűzszüneti bejelentésére

Az iráni külügyminiszter szerint nincs megállapodás a tűzszünetről. Ugyanakkor Irán azt is közölte, bizonyos feltételek mellett nem áll szándékában folytatni válaszlépéseit az „izraeli agresszióra”. Izrael sem erősítette meg a tűzszünetet – számolt be a Magyar Nemzet.

Benjamin Netanjahu miniszterelnök kedden kora reggel is összehívta a biztonsági kabinet ülését, miután Donald Trump amerikai elnök bejelentette az Iránnal kötött tűzszünetet, amely várhatóan kedden lép hatályba. A találkozó befejezését követően Netanjahu arra kérte a minisztereket, hogy kerüljék a nyilvános nyilatkozatok megtételét  – írja a The Jerusalem Post izraeli hírportálra hivatkozva a lap.

A további részleteket IDE kattintva olvashatja el. 

Iráni rakétatűz zúdult Izraelre

A várható tűzszünet előtti órákban szinte az egész országban légvédelmi riadók ébresztették az izraelieket. Irán több hullámban ballisztikus rakétákat indított, amelyek egyike becsapódott egy hétemeletes épületbe Izrael déli részén, Beér-Seva városában, tudósított az MTI.

A mentők első jelentései szerint négyen életüket vesztették, és legkevesebb heten megsebesültek a házat ért találatban. 

A Donald Trump által bejelentette tűzszünet előtti órákban szinte az egész országban légvédelmi riadók ébresztették az izraelieket
Fotó: Jack GUEZ / Forrás:  AFP

Beér-Sevában a halálos áldozatok mellett ketten közepesen, többen könnyebben megsebesültek. Az ismétlődő légiriadók miatt a mentők csak fokozatosan tudták kiszabadítani a védelmet biztosító óvóhelyen rekedt túlélőket.

Az izraeli 13-as kereskedelmi televízió értesülése szerint az iráni állami televízió bejelentette, hogy Teherán a ballisztikus rakéták reggeli, Izrael elleni támadásával befejezettnek tekinti a tizenkét nappal ezelőtt kezdődött háborút Izraellel.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában