Izraeli–iráni konfliktus

2025.06.18. 05:45

Sikeres evakuáció a Közel-Keletről: Magyarország 88 embert szállított haza (videó)

Az elmúlt évek egyik legjelentősebb evakuációs művelete került biztonságos szakaszba – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, írja az MTI. Szijjártó Péter közölte, a kormány 87 magyar és egy amerikai állampolgárt szállított haza a Közel-Keletről.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy a közel-keleti háború nyomán egyre súlyosabb a biztonsági helyzet, egyre nagyobb területen zajlanak harcok, ami miatt sajnos egyre több magyar ember kerül veszélybe és szeretné elhagyni a térséget.

SZIJJÁRTÓ Péter
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter
Fotó: Balogh Zoltán / Forrás: MTI

Természetesen ahogy az lenni szokott, mindenkinek segítünk. Most azonban az evakuációs műveletek nehezebbek és összetettebbek, mint bármikor korábban, hiszen mind az izraeli, mind az iráni légtér le van zárva, ezért mindazokat a magyarokat, akik Izraelből kérték a kimenekítésüket, először autóbusszal el kellett vinnünk az izraeli–egyiptomi határhoz, onnan pedig autóbusszal lehet lejuttatni őket Sarm es-Sejk repülőterére, ahova már a Magyar Honvédség gépe ment értük

– tudatta a külgazdasági és külügyminiszter.

„Jó hír, hogy a repülőgép felszállt Sarm es-Sejkből, így az elmúlt évek egyik legjelentősebb evakuációs művelete került már biztonságos szakaszba. Összesen 88 embert hozunk haza, 87 magyar és egy amerikai állampolgár alkotják az evakuációs kontingenst” – tette hozzá.

Így tértek haza a magyarok a közel-keleti térségből:

Szijjártó Péter köszönetet mondott a műveletben részt vevő diplomatáknak, hogy az akciót ilyen fegyelmezetten és ilyen jól, eredményesen végre tudták hajtani a rendkívüli nehézségek dacára.

„Tehát összesen 88 ember, köztük 87 magyar és egy amerikai állampolgár most már biztonságban van”

– mondta.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a Magyar Honvédség most is segít

A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium együttműködésének köszönhetően 87 magyar és egy amerikai állampolgárt sikerült kihozni Izraelből – közölte a honvédelmi miniszter szerdán a közösségi oldalán.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt írta: a közel-keleti háború miatt egyre súlyosbodik a biztonsági helyzet.

A magyar állampolgárok hazajuttatása több hullámban végrehajtott evakuációs akcióval történik – jelezte, hozzátéve, hogy a Magyar Honvédség A319 típusú repülőgépe biztonságban hazaérkezett, sikeresen teljesítve az AIREVAC (légi kiürítés) feladatát.

„Ahogyan korábban is, szükség és kérés esetén továbbra is készen állunk segíteni a magyaroknak és a hozzánk forduló bajbajutottaknak. Büszkék vagyunk katonáink helytállására!” – fogalmazott a tárcavezető.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában