PR cikk

2008.02.24. 19:57

MARKETING MESTERSZAK

MARKETING MESTERSZAK

Szeptemberben indulnak a mesterszakok a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karán, köztük a marketing szak is. A közgazdasági képzés második szintjét képező szakokra főiskolai diplomával lehet jelentkezhetni.

A marketing mesterképzés egyik sajátossága a nyitottsága, hiszen bármely tudományterületen diplomát szerzettek beadhatják a felvételi lapot –tájékoztatott minket a szak vezetője Dr. Piskóti István, a Marketing Intézet igazgatója.

Lehetőség van tehát arra, hogy a közgazdászok mellett például tanárok, bölcsészek, mérnökök is jelentkezzenek, s bizonyos kreditfeltételek teljesítése mellett, elkezdhessék, elvégezzék a szakot.

A négy féléves képzés végén egészen új, az ún. bolognai elvekre épül, de lényegében a korábbi egyetemi diplomával megegyező végzettséget kapnak a hallgatók, akik különböző üzleti és non-business szervezetekben, intézményekben és vállalkozásokban végeznek, s irányíthatnak marketingtevékenységet, marketing szervezeteket, képesek lesznek marketingstratégia kialakítására, a tág értelemben vett marketingtevékenységek menedzselésére, azaz marketingvezetők lehetnek.

A képzésre a jelentkezés az ismert, általános felsőoktatási felvételi eljárás szerint, annak jelentkezési lapjával történhet, március 15-ig.

A miskolci képzés sajátossága részben a specializációkban van, melyek a kar, a szakvezető Marketing Intézet kutatási, tudományos és gyakorlati tapasztalataira épülnek.

A non-business szakirány azon kulturális, oktatási, egészségügyi ágazatban, a települések önkormányzatainál vagy más nem vállalkozói területen egyre inkább szükséges marketing-tevékenység irányítására, sikeres megvalósítására képez.

Az ipari, business szakirányon a cégek, szervezetek egymás közötti üzletei marketingjére irányul, azaz beszállítói, beszerzési, beruházói döntéseket támogató, a versenytárgyalásokon, üzletkötéseknél sikert biztosító módszereket sajátíthatják el a hallgatók.

Az értékesítési szakirány pedig az eladás művészetét, szakmai, kommunikációs, magatartási, szervezési, logisztikai módszereit építette be a programjába.

A marketing mesterszak nappali és levelező tagozaton is indul, államilag támogatott és önköltséges formában egyaránt.

A miskolcra jelentkezőket az egyetemváros nagyszerű adottságai, a selmeci hagyományokra épülő diákélet mellett a Marketing Intézetben kialakított oktatók, hallgatók szoros együttműködésén alapülő szakmai közösség is várja, a tanirodai programokkal, kutatási projektekkel, külföldi részképzési lehetőségekkel.

További információ: www.marketing-miskolc.hu, [email protected], tel: 46-565197

Kiemelések keretben, vagy másként

- március 15-ig lehet jelentkezni az új „egyetemi” diploma megszerzésére a főiskolát végzetteknek – de nemcsak közgazdasági jellegű diplomával  -

 

 

Szakirányok: értékesítés, nonbusiness marketing,  business (ipari) marketing,

TANIRODAI programok: marketingkutatás, turizmus, marketingkommunikáció, értékesítés, rendezvényszervezés

Részvétel kutatási programokban: akár a költségtérítés, tandíj is megkereshető.

Ingyenes tananyag: a marketing szakmai tárgyaink kötelező tananyagát,

szakkönyveit nappali tagozaton ingyen biztosítják.

Külföldi ösztöndíj-lehetőségek

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában