Hirdetés

2022.09.26. 14:59

Miről ismerhető fel a kiégés?

A kiégést sokan csak az elfoglalt üzletemberek, orvosok, rendőrők és egyéb rendkívüli megterheléssel járó szakmákban dolgozók betegségének tartják, holott közel sem csak ezekben a munkakörökben dolgozóknál jelentkezhet.

Bár a kutatása csak néhány évtizede tart, az már most is világosan látszik, hogy komolyan kell venni, ugyanis kezeletlen formában súlyossá is válhat. Ezért az érintetteknek célszerű szakértő segítséget kérni, például részt venni a Swan Lake Központ kiégést kezelő programjában, ahol intenzív terápia keretében gyógyulhatnak.

Mit jelent a kiégés?

A kiégés – vagy angol szóval burnout – egy olyan tünetegyüttes, amely hosszútávú érzelmi megterhelés és stressz következtében alakul ki, melyek általában a munkahelyhez köthetőek. Tulajdonképpen a teljes fizikai, mentális és testi kimerültség állapota.

Eleinte a szociális és egészségügyi intézmények dolgozóinál figyelték meg, később azonban kiderült, hogy sok olyan ember is érintett benne, aki például rendőrként, tűzoltóként, pedagógusként, jogászként dolgozik. Voltaképpen bármely munkakörben előfordulhat, mégis gyakori azon szakmák esetében, amelyeknek szerves része az emberekkel való kommunikáció és a segítségnyújtás. 

A kiégés 5 fokozata

Fontos megjegyezni, hogy a kiégés nem egyik napról a másikra alakul ki, hanem egy fokozatosan jelentkező állapot, ezért is nehéz a korai felismerése. Ráadásul a kezdeti tünetek még nem súlyosak, így sokan hajlamosak elbagatellizálni őket. Nézzük meg röviden a folyamatot 5 lépésben!

  1. A lelkesedés szakasza: képzeljük el, hogy felvettek álmaink munkahelyére, ahol hatalmas buzgalommal vetjük bele magunkat a ránk váró feladatokba. A motivációnk az egekben, és mivel őrülten szeretnénk bizonyítani, ezért zokszó nélkül elvállaljuk a pluszmunkát és a túlórákat. Még az sem érdekel, hogy a magánéletünk emiatt háttérbe szorul.
  2. A realizmus szakasza: a kezdeti lelkesedés eltűnésével tisztábban látjuk a helyzetet, rájövünk, hol vannak a korlátaink. Már nem idealizáljuk a munkánkat.
  3. A kiábrándulás szakasza: mostanra rutinszerűen végezzük a feladatainkat, az öröm és a motiváció a múlté. Még elvállaljuk a pluszmunkákat, de már inkább tehernek érezzük őket.
  4. A frusztráció szakasza: a munkahelyi teljesítményünk csökken, emiatt feszültek és ingerlékenyek vagyunk. A kollégák és a főnökök csak idegesítenek, állandóan fáradtak és nyűgösek vagyunk, minden reggel kedvetlenül érkezünk meg a munkába.
  5. A fásultság szakasza: a teljes közönyösség lesz rajtunk úrrá, a feladataink elvégzése komoly erőfeszítést igényel, ugyanakkor a magánéletben sem lelünk már semmiféle örömet, az egész életünk boldogtalanná válik. Depressziósak leszünk és akár az öngyilkosság gondolata is megfordul a fejünkben.

Hogyan előzhető meg a kiégés?

Ahhoz, hogy elkerüljük a kiégést, nagyon fontos, hogy tisztában legyünk a saját határainkkal, és bármennyire is szeretnénk bizonyítani, ne teljesítsünk erőnkön felül!

Válasszuk el jól érzékelhetően egymástól a munkát és a magánéletet, és teremtsük meg köztük az egyensúlyt!

Pr-cikk

 


 

Címkék#alh_szon
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában