PR

2025.05.07. 15:59

Megváltozott munkaképességű munkavállalók új lehetősége Fehérgyarmaton

Számos újdonság vált valóra a Start Rehabilitációs Foglalkoztató és Intézményei Közhasznú Nonprofit Kft.-nél. Idézzük fel talán a „leánykori nevét”, tehát a több mint 35 évvel ezelőtt a mozgáskorlátozottak által alapított Start Vállalatot.

Megváltozott munkaképességű munkavállalók új lehetősége Fehérgyarmaton

A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása biztosítható

Forrás: Freepik

Rendkívül újszerű dolog volt 1988-ban az akkori rokkantnyugdíjasok, leszázalékoltak, mai korszerű nevén megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása, hiszen a vállalat alapítását az egész országban talán 6-7 vállalkozás előzte meg.

Ez volt az első innovatív lépés, amit számos egyéb követett. Szakképző iskolát, kollégiumot hoztak létre tanköteles korú fiatalok számára. A végzést követően foglalkoztatták is őket. Ugyanilyen újszerű volt a szociális bolthálózati rendszer kialakítása abban az időszakban, amikor a megye számos településén az akkori üzemeltetők megszüntették a bolthálózatot.

Néhány évvel később a Nyírségi Nyomda működtetését vette át, majd rövid idő múlva a megye két napilapja közül az Új Kelet tulajdonosává vált.

Az újszerű tevékenységek nem fejeződtek itt be, sorolhatnánk még tovább: mint például a felnőttképzés, a megváltozott munkaképességűek szakmai képzése, melynek szervezése jelenleg is folyik, vagy az az egészségügyi kezelőcentrum, amit a vállalkozás működtet.

Napjaninkban több körülmény együttes mérlegelésével a cég vezetése arra az álláspontra jutott, hogy néhány napon belül Fehérgyarmat városában mintegy 30 megváltozott munkaképességű munkavállaló részére indítanak új üzemet.

Dolgozik a Társaság a megyeszékhelyen (megszüntetett postahivatal pótlása) új postai felvevőhely kialakításán (is).

Országosan is egyedülálló szociális piac megnyitásának előkészítése is a napi feladatok közé tartozik.

Legnagyobb eredményünk végül is az, hogy több mint egy évtizeden keresztül a megye, a térség legnagyobb létszámú foglalkoztató intézménye voltunk.

Mára hasonló lehetőség az érintettek számára több száz vállalkozásnál elérhető, és a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása biztosítható.

Cégünk ma is várja ezen körülmények között új munkavállalóit.

Balogh Zoltán
Vezérigazgató

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában