Keszthely

Kinyitottak ez első strandok a Balatonnál a hétvégén, akadtak napozók, akik már meg is mártóztak a 12 Celsius-fokos vízben. Sok strandon ugyanakkor még tart a felkészülés az idei szezonra, és a belépőjegy-árakról sem döntöttek az üzemeltetők.
A megyecímer adományozásának 515. évfordulója alkalmából - január 7-én - Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke a Somogy polgáraiért díjat adott át Dr. Gál József nyugalmazott múzeumigazgatónak, marcali helytörténésznek.  Dr.
Január elején került megrendezésre, az az Örömzenei koncert Marcaliban, melynek sztárvendége Gájer Bálint volt. Akkor még nem tudhattuk, hogy a népszerű énekes - az egyik kereskedelmi televízió által indított - The Voice névre keresztelt műsorában meddig
Meseautóban színezüst erdők során / repülünk a szívünk tavaszán. / Arany országút csillogó gyémánt porán / repülünk a mesék kocsiján… Harmat Imre dalszövege, Márkus Alfréd zenéjével 1934-ben csendült fel először a mozikban, a Meseautó című film bemutatój