Siófok

<p>A háztartások közel 40 százaléka tervez utazást a 2013-as főszezonban, 3,9 százalékponttal több, mint egy évvel korábban; a többség belföldi pihenést tervez, az úti célok közül továbbra is a Balaton a kedvenc, a második helyen Észak-Magyarország áll.</
<p>A kultúra, a bor- és a gasztronómia minél szélesebb körű megismertetése a célja a Balatoni Hal és Borünnepnek, amelyet négy Baéaton-parti településen, Balatonfüreden, Tihanyban, Csopakon és Paloznakon rendeznek június 20. és 23. között.</p>
<p>A Velencei-tavi vasúti átjárókban tart rendhagyó baleset-megelőzési kampánynapot a rendőrséggel közösen pénteken a MÁV Zrt., a gyalogosok és a kerékpárosok figyelmét akarják felhívni az áthaladás szabályaira - közölte a vasúttársaság csütörtökön az MTI
<p>Elba szigetéről indulva a Földközi-tengeren, majd a Rhone-on, a Rajnán és a Dunán keresztül Gönyűig hajózott le Kárpáti Lajos és két társa a Mona nevű vitorláson kiemelés nélkül öt hét alatt.</p>
<p>Katasztrófavédelmi mentőcsoport indult Somogyból Győr-Moson-Sopron megyébe a dunai gátakra csütörtök délután - közölte a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.</p>
<p>Minden eddiginél több, összesen 125 tonna italos kartondobozt gyűjtöttek óvodás és iskolás gyerekek az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ) május végén lezárult környezetvédelmi programjának keretében.</p>
A Dunántúli Regionális Vízmű (DRV) Zrt. határidőre benyújtotta a víziközmű működési engedély kérelmét a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnak (MEKH) - közölte a társaság az MTI-vel pénteken.