Novella

Most végre eljött az ideje, s Luke alig bírta kivárni a másnapot, amikor is megismerkedhetett Mr. Brown-nal, a Futura Társaság vezetőjével. Az alapján, amit eddig Carlától hallott, ebben a körben segítenek azoknak, akik lelkileg betegek, vagy nehéz időszakon mennek keresztül.

Így Luke, akivel szakított a barátnője, a szüleinek pedig jobb lett volna elválni (bár ők, ha másért nem is, de dacból együtt maradtak), úgy gondolta, tökéletes az időzítés.

Másnap, amikor már éppen indult volna a gyűlésre, volt egy nagyon picuri megérzése, hogy ez talán mégsem jó ötlet, de lévén nagyon pici mivoltának, nem foglalkozott vele.

Az összejövetelt egy félreeső épületben tartották, ahová Luke alig talált oda. Amikor viszont meglátta, mintha extázisba esett volna, s gyönyörködni kezdett a rozoga falakban és a repedt lécekben. Maga sem tudta, miért találja ezt olyan csodálatosnak, talán a valószínűtlenség miatt, hogy ma már minden kis sarokba elér a modern világ, de ez az épület mégis létezik a maga romos bájával.

Bement az ajtónak kihagyott helyen, ahol valaha talán egy fa ajtó volt, de most éhes szájként tátongott a helye, elnyelve minden fényt. Odabent meglepően hangulatos helyiségbe tévedt, ahol egymástól 20-25 centire kis gyertyák voltak elhelyezve, melyek narancssárga fénnyel borították a rideg falakat.

Egyszer csak egy sötét sarokból egy ember lépett elő olyan hangtalanul, mint egy árny.

- A nevem John Brown. Én vezetem ezt a gyűlést, mely a magányos és segítségre vágyókat szívesen fogadja. „Csak előre nézz!”, szoktam mondani, nem véletlen társaságunk névválasztása sem: Futura.

- Jó napot! Luke Mice vagyok, Carla egyik barátja.

- Igen tudom, sokat hallottam már rólad, s régóta várom, hogy megismerkedjünk. És most végre elérkezett a pillanat! El sem hiszed, hogy örülök neked!

- Én is örülök, hogy itt lehetek – felelte Luke kissé félénken, azonban az átlagember aggodalmából semmi sem volt benne.

- Ülj csak le! Nemsokára kezdünk.

Luke ekkor vette észre a székeket, amelyek eddig (talán a félhomály miatt) nem voltak láthatók. A másik gondolat, ami szöget ütött a fejében, hogy vajon hol vannak a többiek. Azonban rövid időn belül nagyjából 15 ember jelent meg, s ők is helyet foglaltak a körben elhelyezett székeken.

- Szeretettel köszöntök mindenkit a mai Futura Gyűlésen, és külön köszöntelek téged, Luke. Örülök, hogy itt vagy ma velünk.

- Üdvözlünk, Luke! – mondták egyszerre az emberek.

- Társaságunk alapelve, hogy ne a múltból táplálkozzunk, hanem alkossuk meg magunk a jövőnket. Úgy vélem, a boldogtalanság és a csalódás legfőbb oka, hogy mindannyian az elmúlt dolgokat akarjuk semmissé tenni, azonban mivel ez lehetetlen, csak rágódunk rajta, hogy mit tehettünk volna másképp. Itt azonban arról beszélgetünk, ki mit tenne a jövőért.

Taps fogadta a bevezetést, mely új tag érkezése esetén mindig elhangzott.

- És most szépen sorban mindenki elmondja, mit akar tenni holnap, ezáltal pedig mire számít a jövőjét illetően. Kezd te, Liz.

- Köszönöm a szót! Holnap tüntetésre megyek az új múzeum megnyitójára. Arra számítok, hogy az emberek ráébrednek, hogy felesleges nézni, hogy mi volt a múltban, hiszen annyi sokkal érdekesebb dolog vár ránk a jövőben.

- Köszönjük, Liz. Legyen így. Luther!

- Én a lányom 6. születésnapját fogom ünnepelni holnap. Családi szokás, hogy a szülinapján mindig elégetjük a képet, amit az az előttin készítettünk, így ünnepelve meg, hogy az az év tényleg elmúlt, s megint egy évvel idősebb az én kis Nettám.

- Remek! Isten éltesse a kis hölgyet. Luke! Mondd, te mit tervezel tenni jövőnk szépítéséért!

- Ömm… én… nem tudom, még nem gondolkodtam ilyeneken.

- Akkor itt az ideje! Ha közénk akarsz tartozni, a jövőbe kell tekintened.

És ez így folyt egy órán át, mindenki elmondta, hogy mi a terve, s megbeszélték, hogy egy hét múlva találkoznak újra.

Azonban az események itt érdekes fordulatot vettek, ugyanis másnap benne volt a híradóban, hogy letartóztattak egy Liz Carter nevű nőt, aki kegyetlenül meggyilkolt egy, a múzeum megnyitójára érkezett történelem tanárt.

Luke ekkor gyorsan felkereste Mr. Brown-t, hogy megkérdezze, tudott-e a nő szándékáról.

- Igen, hiszen elmesélte a gyűlésen.

- De hiszen ő csak annyit mondott, hogy elmegy a tüntetésre. Egy szóval sem említett gyilkosságot.

- Sokat kell még tanulnod, fiam! Ahhoz, hogy felhívd valamire a figyelmet, jelen esetben egy eszmére, ahhoz radikális cselekedetek kellenek. Pusztán azért, mert felszólalsz, senkit sem fog érdekelni, amit mondasz. Vér nélkül nincs győzelem.

- De ez emberölés! Az az ember nem tett semmi rosszat!

- Ezzel nem értek egyet. Arra nevelte a gyerekeket, hogy tanulják meg, mi történt eddig a történelem során. Azonban, ha erre vesztegetik az idejüket, nincs lehetőségük valami újat kitalálni. Már szerveződik a forradalom. Kicsiben kezdődik, s úgy növi ki magát.

- Elég! Fel fogom hívni a rendőrséget!

- Nem fogod. Ugyanis nem fogsz elmenni. Mi itt egy olyan eszmét képviselünk, amely mindig is jelen volt a társadalmunkban, de sosem voltunk elegen, vagy sosem voltak olyanok, akik bemocskolták volna a kezüket. De ez most megváltozik. A mai nappal, Liz tettével elindult valami, amit nem lehet megállítani.

- Maga megőrült! – hátrált el Luke, azonban Mr. Brown ment utána.

- Drága fiam! A világ őrült, hogy a múlt megváltoztathatatlan dolgaira vesztegeti az időt! Így nem lehet egyről a kettőre lépni!

S ezzel megragadta a fiú csuklóját, majd egy, a zsebéből előrántott fecskendőt szúrt a nyakába.

Néhány óra múlva Luke egy sötét szobában ébredt, megkötözve.

- Látom, felébredtél – szólt a férfi hangja a homályból. – Ha pár éve ismerlek meg, s tudom meg, mennyire az eszménk ellen vagy, talán megpróbállak meggyőzni, azonban mára belefáradtam. Közeleg a háború, ezt senki sem állíthatja meg. Mindenhol ott vagyunk. Vannak hasonló eszmét valló emberek a politikában, az irodalomban, a művészek között, s a művelt felsőosztálybeliek között is. De még az utolsó faluban is van legalább egy ember, aki egyetért velünk.

Luke nem látta rendesen Mr. Brown-t, de érzete, ahogy közelebb lépett, s most az arcához hajolt.

- Ne küzdj a vég ellen. A mai elveknek el kell pusztulnia ahhoz, hogy egy új világ épüljön a hamvakból. Felégetünk minden hidat! Nem vagytok elegen ahhoz, hogy megakadályozzátok. Egy hét múlva felrobbantjuk az új múzeumot. Sok vér fog folyni, de mind olyanok vére, mint te, akik nem tudják értékelni a jövőt. Azoké, akik nem állnak készen a fejlődésre, akik azt hiszik, majd a múlt hibáiból tanulunk. De néhány száz év alatt rájöhettek volna már, hogy az ember sosem tanul a hibáiból. Éppen ezért kell ezt a réteget eltiporni, és akkor talán felépíthetjük a véres csonthalmon új világunkat, melyben mindent megteszünk a jövő fejlesztéséért, s azért, hogy ne lehessen több olyan ember, mint te.

S ezzel egy pisztolyt húzott elő, egy lépést hátrált, Luke fejéhez tartotta a fegyvert, majd elsütötte.

- Martyn Nóra, Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium -