Siófok

2013.05.22. 09:15

Tanácskozás: fókuszban a Balaton ökológiai szemléletű halászata

A hazai akvakultúrával, természetes vízi halgazdálkodással és alkalmazott hidrobiológiával foglalkozó szakemberek legrangosabb seregszemléjén, a szarvasi HAKI-napokon a Balaton lesz az egyik kiemelt téma. A május 22-24.között rendezendő tudományos tanácskozáson előadást tartanak a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. szakemberei is.

Tájékoztatásuk szerint Az ökológiai szemléletű halászat tapasztalatai a Balatonon címmel Füstös Gábor, Héri János és Turcsányi Béla tart majd előadást.

A tudományos tanácskozásnak a készülőben lévő új halgazdálkodási törvény ad aktualitást.

A Balatoni Halgazdálkodási Nonptrofit Zrt. honlapján olvasható közlemény szerint horgászkörökből az utóbbi időben több támadás érte a természetes vizeken dolgozó halászokat, egyesek egyenesen a halászat teljes megszüntetését javasolják. Hozzáteszik: érdemes végiggondolni, mit is jelent a magyarság számára a halászat, mi a szerepe a halállomány fenntartásában a halászatnak, és miért kell folytatni ezt a tevékenységet a természetes vizeken.

A Balatonon az elmúlt években új halászati szemlélet alakult ki, és új cél fogalmazódott meg: 2009 óta a halászat elsődleges célja nem a haltermelés, az áruhal kifogása, hanem a tó jelenlegi ökológiai állapotának fenntartása, az idegen halfajok szelekciója, a horgászat állománytorzító hatásának csökkentése, azaz okszerű gazdálkodás a halállománnyal.

A Balatonon szerzett tapasztalatok alapján úgy vélik, hogy a horgászok jelentős része elfogadja az ökológiai szemléletű halászatot. Ennek feltételei a nyilvánosság, és az átláthatóság, amelyeknek a balatoni halgazdálkodás teljes mértékben igyekszik eleget tenni - áll a közleményben.

Forrás: MTI 2013. május 20., hétfő 11:54

Ezek is érdekelhetik