Sport

2010.07.29. 18:46

Egy tucat orvosnak és ápolónak mondott köszönetet Massa a Hungaroringen

<p>Egy tucat olyan orvossal, mentőápolóval fogott kezet csütörtökön Felipe Massa, akik tavalyi baleseténél segítettek megmenteni az életét. A világhírű autóversenyző köszönetképpen aláírta a Hungaroringen szolgálatot teljesítő egészségügyisek fehér overálját is.</p>

A Forma1-es pilóta tavaly egyhetes lábadozása után az őt megműtő orvosoknak mondott köszönetet, most a Hungaroring egészségügyi személyzetének fejezte ki háláját. A csütörtöki nemzetközi sajtótájékoztatóján is elmondta: találkozott azokkal, akik tavaly a balesete után kiemelték az autóból. Hozzátette: "az ember életében nagyon jó dolog, hogy viszontláthatja azokat, akik segítettek neki".

Felipe Massa a tavalyi Forma-1-es Magyar Nagydíj időmérő edzésén szenvedett súlyos balesetet - az előtte száguldó autó egyik rugója találta el a fején. Az Állami Egészségügyi Központba szállították, ahol napokig életveszélyes állapotban volt, többször megoperálták. Végül egyhetes kórházi kezelés után szállították a brazil pilótát Sao Paolóba. Az RTL Fókusz stábja előtt Massa csütörtökön elmondta: tavalyi balesetéből szinte semmire sem emlékszik, csak a kórházban tért magához.

- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!