Sport

2011.10.06. 18:59

Ami biztos: a pozitív mérleg

Kosárlabda. Pluszos lett az U18-as B-csoportos női kosár Eb, de nem tudni mekkora összeggel.

Kosárlabda. Pluszos lett az U18-as B-csoportos női kosár Eb, de nem tudni mekkora összeggel.

Közleményt adott ki a miskolci önkormányzat a Miskolcon megrendezett női kosárlabda U18-as B-csoportos Európa-bajnokság mérlegével kapcsolatban, amelyben többek között az szerepelt, hogy az idén augusztusban megrendezett kontinensbajnokság ,,a város számára csaknem 2 millió forint bevételt hozott”. A közlemény tartalma szerint: ,,a rendezvény kapcsán a Miskolc Holding tagvállalatai is plusz bevételre tettek szert, mintegy 5 és fél millió forint értékben”, illetve a ,,miskolci vállalkozókat több mint 36 millió forint bevétellel segítette a rendezvény”.

Dobos Tímea, a miskolci önkormányzat szóvivője a pontos összegekkel kapcsolatos érdeklődésünkre elmondta, hogy a rendezvény kiadási oldalán 41 702 400 forint szerepel, míg a bevételek 43 313 000 forintot tesznek ki, vagyis a rendezvény 1 610 600 forint plusszal zárt. A szóvivő közlése szerint ,,a rendezvénnyel kapcsolatos kapcsolatos kiadások jelentős része a Miskolc Holding cégeinél és a városi intézményeinél” keletkezett bevételként, összességében 5 430 600 forint értékben (Miskolci Városi Közlekedési Zrt: 400 000 Ft; Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.: 1 170 000 Ft; Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.: 600 000 Ft; Miskolci Turisztikai Kft.: 300 000 Ft; Miskolci Kulturális Központ: 350 000 Ft; Miskolci Városi Szabadidő Központ; 1 610 600 Ft).

További kérdéseinkre Dobos Tímea elmondta, hogy az önkormányzati támogatás mértéke 2 500 000 forint formájában jelentkezett a rendezvény bevételi oldalán. Azon kérdésünkre, mely szerint hogyan jött össze a közleményben említett csaknem 2 millió forintos bevétel, ha a rendezvény eredménye 1 610 600 forint volt, a város büdzséjéből pedig 2 500 000 forintot fordítottak erre, a szóvivő a rendezvénnyel kapcsolatban a résztvevők által Miskolcon eltöltött 4073 vendégéjszaka idegenforgalmi adó formájában befolyt 1 000 000 forintos tételt említette, hozzátéve, hogy pontos részletekkel dr. Zsiga Marcell alpolgármesterhez forduljunk.

– Hogy pontosan mennyit hozott ez a rendezvény Miskolcnak, az aligha számszerűsíthető, az biztos, hogy az U18-as B-csoportos női kosárlabda Európa-bajnokság rendezői szempontból nyereséggel zárult – mondta dr. Zsiga Marcell. – A mostani mérleg elkészítésekor sok olyan tényezőt nem tudtunk számszerűsíteni, amelyekről tudjuk, hogy Miskolc gazdasági életét gyarapították az Eb idején. Gondolok itt arra, hogy a kb. 400 hivatalos résztvevő, sportoló, sportvezető, játékvezető a közel két hét során itt költötte el a pénzét, itt vásárolt, az itteni vendéglátóhelyeket és turisztikai szolgáltatásokat vette igénybe.

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!