Sport

2011.11.16. 15:51

Műfüves meccsek lelátóról

Kétszázötven néző befogadására alkalmas az új nézőtér.

Kétszázötven néző befogadására alkalmas az új nézőtér.

Vége a kerítés melletti álldogálásnak, immár lelátóról is lehet nézni a Városi Stadion műfüves pályáján történteket. A két darab, egyenként mintegy húsz méter hosszú, három soros, faülőkés nézőteret hivatalosan szerdán adták át a Nyírsuli Kft.-nél dr. Kovács Ferenc polgármester jelenlétében.

Nyíregyháza első embere úgy fogalmazott: évekkel óta igényként jelentkezett a lelátó megvalósítása, hogy az utánpótlás-, illetve edzőmeccseket kultúrált körülmények között figyelhessék a szülők és a szurkolók. A pályázati lehetőségek most tették lehetővé a beruházást, többek között a Magyar Labdarúgó-szövetségtől nemrégiben elnyert 38 millió forint.

Takács Sándortól, a kft. ügyvezetőjétől megtudtuk, hogy a mintegy 250 néző befogadására alkalmas lelátók másfél millió forintos ráfordításból valósultak meg. A jelenlévők szóba hozták, hogy magára a műfüves pályára is ráférne a felújítás – a közeljövő egyik legfontosabb megvalósulásra váró feladata éppen ez lesz.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!