Sport

2012.05.31. 11:31

Helytállni, minden körülmény között!

A Magyar Ralibajnokság második futamához érkezett, amelyen elindul a FleetConcept Rally Team kettőse is. Bessenyey Zoltán és Nyirfás Julianna két aszfaltos versennyel a hátuk mögött, most a hazai mezőnyben is megpróbál helytállni.

A Magyar Ralibajnokság második futamához érkezett, amelyen elindul a FleetConcept Rally Team kettőse is. Bessenyey Zoltán és Nyirfás Julianna két aszfaltos versennyel a hátuk mögött, most a hazai mezőnyben is megpróbál helytállni.Bessenyey Zoltán: „Fontos hétvége következik számunkra, hiszen itthon még Julival nem is versenyeztünk együtt, ugyanakkor hazai felületen még a Subaru-t sem próbáltuk ki. Nagyon nagy változás nem lehet a külföldi versenyekkel szemben, azonban annyit már előre láthatunk, hogy a hazai pályák tényleg sokkal gyorsabbak a többi versenyénél. Ezt bizonyára szoknom kell majd, hiszen a Subaru közel 200 km/h-s sebességekre is képes, míg én ezeken a szakaszokon még csak 180 km/h körül autóztam a kétkerék meghajtású kocsikkal. Ráadásul tavaly nem mentem Pécsen, ezért ha szeretem is ezt a futamot, eléggé távol érzem most magamtól.

A pályák mindegykét ismerjük, sikerült a pályábejárást is pontosan és terv szerint végrehajtanunk. A verseny előtti héten ráadásul egy televíziós fellépésünk is volt, hiszen az RTL Klub Csillag Születik című műsorának egyik döntősét, Szirota Jennifert autóztattuk meg, aki nagyon élvezte a kilométereket a Subaru-val. A hétvégére sok várakozásunk nincs, szeretnénk helytállni és tovább gyűjteni az aszfaltos kilométereket, hiszen még mindig csak barátkozunk a négykerék meghajtású kocsival. Sajnos az időjárás nem fog kegyelmezni nekünk, ahogyan közeledünk a verseny hétvégéhez úgy romlik folyamatosan a helyzet. Nem vágyom esőre, de egyre biztosabbá válik, hogy mégis abban kell majd mennünk.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!