Sport

2012.05.13. 12:19

Öttusa-vb - Gyenge vívással nehéz helyzetben a magyarok

Róma, 2012. május 13., vasárnap (MTI) - Sikertelen vívásuk miatt a mezőny második felében állnak az úszás előtt a magyarok a római öttusa-világbajnokság férfi versenyének vasárnapi döntőjében.

Róma, 2012. május 13., vasárnap (MTI) - Sikertelen vívásuk miatt a mezőny második felében állnak az úszás előtt a magyarok a római öttusa-világbajnokság férfi versenyének vasárnapi döntőjében.

Marosi Ádám, Demeter Bence és Kasza Róbert is eredménytelenül szerepelt a pástokon, szinte semmi sem jött össze nekik, egy idő után pedig úgy tűnt, már nem is igazán hittek abban, hogy alapvetően változik a helyzet.

A 2009-ben világbajnok, tavaly bronzérmes Marosi és a 2011-ben vb-hatodik Demeter egyformán 16 ellenfelét győzte le, miközben 19-től kikapott. Ez a teljesítmény 784 pontot és 20. helyet ért. Az elmúlt évben vb-ötödik Kaszának még ennyire sem ment, ő mindössze 10 asszót nyert meg, 25-öt pedig elveszített, s 640 pontja csak a 35. helyre volt elég.

Az első szám végeztével Marosi a lovasedzőhöz fordulva annyit jegyzett meg: egyszerűen nem jöttek neki a 2-0-s győzelmek, páronként az első asszót jó darabig mindig megnyerte, a másodikban pedig rendre kikapott, aminek nem igazán tudta az okát.

A magyarok gyenge szereplése már csak azért is meglepetés, mert Marosi a váltóban és a selejtezőben is nagyon jól vívott, utóbbiban 1000 pont fölé került, s Kasza is - aki kihagyta a váltót - eredményes volt a kvalifikációs küzdelmek során, megközelítette az ezer pontot. Az okokra az edzői stáb sem nagyon talált magyarázatot, kénytelen volt tudomásul venni, hogy ezúttal ennyi jött csak össze, és innen kell megpróbálni a felzárkózást.

A számot a kétszeres olimpiai bajnok, címvédő orosz Andrej Mojszejev és honfitársa, a 2010-ben és tavaly is vb-ezüstérmes Alekszandr Leszun nyerte 25 győzelemmel, 10 vereséggel, 1000 ponttal. A harmadik helyen a kazah Pavel Iljasenko végzett 23/12-vel, 952 ponttal.

 

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!