Sport

2012.10.22. 17:33

Bécs-Pozsony-Budapest - Zabari Budakeszibe is elsőként ért

Budakeszi, 2012. október 22., hétfő (MTI) - Az első három szakaszhoz hasonlóan Zabari János nyerte meg a Bécs-Pozsony-Budapest 317 kilométeres ultramaratoni futóverseny hétfői negyedik, Tata és Budakeszi közötti etapját is.

Budakeszi, 2012. október 22., hétfő (MTI) - Az első három szakaszhoz hasonlóan Zabari János nyerte meg a Bécs-Pozsony-Budapest 317 kilométeres ultramaratoni futóverseny hétfői negyedik, Tata és Budakeszi közötti etapját is.

Az 59 km-es távot a versenyen először szereplő Belej Bálint kezdte a leggyorsabban, 30 kilométeren keresztül az élen haladt, ekkor azonban Zabari megelőzte. Budakeszire végül Zabari ért elsőként, mögötte az összetettben második Bogár János futott a célba, Belej pedig harmadik lett, s összetettben is feljött a harmadik pozícióba.

A váltóversenyben ezúttal is a Sashegyi Gepárdok első csapata volt a leggyorsabb. A második együttesük hétfőn nem volt az első három között, miután a staféta utolsó tagja, Balázs Levente a Zsámbék utáni elágazásnál eltévedt, Biatorbágy felé futott tovább, s csak mintegy fél óra múlva vette észre, hogy rossz irányba tart. Ezek után a futót kísérőkocsija vitte vissza a verseny útvonalára. Összetettben ennek ellenére a csapat megtartotta második helyét.

A keddi zárószakaszon Budakesziről Budapestre, a Hegyvidék Sportmaxba (21,1 km) érkezik a mezőny.

Eredmények:

4. szakasz, Tata-Budakeszi, 59 km:

egyéni:

1. Zabari János 4:36:16 óra

2. Bogár János 4:56:03

3. Belej Bálint 5:00:22

Az összetettben:

1. Zabari 23:03:25 óra

2. Bogár 24:39:13

3. Belej 27:14:19

váltóverseny:

1. Sashegyi Gepárdok I. (Beda Szabolcs, Oláh Tamás, Pelsőczy Attila, Szabó Gábor) 3:33:27 óra

2. Veszprémi Honvéd (Fazekas Tamás, Kolonics Tamás, Kovács Imre, Tóth Csaba) 4:02:50

3. Budapesti Kutatóreaktor (Héthalmi Tibor, Máder László, Mátyus Csaba, Szabó István) 4:06:00

Az összetettben:

1. Sashegyi Gepárdok I. 18:16:58 óra

2. Sashegyi Gepárdok II. 19:06:48

3. Veszprémi Honvéd 20:34:59

-MTI-

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!