Sport

2013.01.24. 15:32

Rekordszámú indulók a kézi tornán

Debrecen - Pénteken kezdődik a VI. Főnix Kupa utánpótlás kézilabda torna, ahol rekordot jelentő 140 egyesület (64 leány és 76 fiú), köztük a Debrecen SC-SI korosztályos csapatai is három napon át mérheti össze tudását.

Debrecen - Pénteken kezdődik a VI. Főnix Kupa utánpótlás kézilabda torna, ahol rekordot jelentő 140 egyesület (64 leány és 76 fiú), köztük a Debrecen SC-SI korosztályos csapatai is három napon át mérheti össze tudását. A 388 mérkőzést magába foglaló eseménysorozatnak 13 debreceni sportcsarnok, köztük a Főnix Csarnok vagy a Hódos Imre Rendezvénycsarnok, illetve több cívisvárosi oktatási intézmény tornaterme, ad majd otthon.

– Külön öröm lesz kétezer gyereket látni, ahogyan egymásnak örülnek és értékelik magukat vasárnap a Főnix Csarnokban az eredményhirdetésen – beszélt a tornáról Orendi Mihály, a Debreceni Sportcentrum Kft. ügyvezető igazgatója az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján. – Amikor elhatároztuk, hogy nem elég csak nagy nemzetközi eseményeket megszervezni, hanem minden szakosztály próbáljon saját műfajában évente legalább egy eseményen bemutatkozni, akkor még nem volt Tao-s lehetőség. Most a társasági adó segítségével nem a szülőknek kell finanszírozniuk a gyerekeket. Külön köszönetet érdemelnek még azok, akik biztosították a helyszíneket.

A szereplés a lényeg

A csütörtöki sajtótájékoztatón még részt vett Törökné Csapó Erika, a DSC-SI Kézilabda szakosztályának vezetője, illetve Makray Balázs, a DVSC Kézilabda Kft. ügyvezetője.

– A gyerekek számára a Főnix Csarnokban való szereplés nagy élmény lesz – mondta Törökné Csapó Erika. – Minden korosztálynál minimum a dobogó, de szervezőként természetesen az első hely lesz a cél. Ám nem feltétlenül ez a fontos, hanem hogy lehetőséget biztosítsunk a gyerekeknek a játékra, a fejlődésre, hogy a saját korosztályos bajnokságukban a legjobb eredményt érjék el.

A VI. Főnix Kupa január 25-én kezdődik 11 órakor a DSC-SI-Kecskeméti Sportiskola leány 98-as korosztályú találkozóval a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban, az eredményhirdetés pedig vasárnap 16:30-kor lesz a Főnix csarnokban.

HBN-MAL

Boxba (ha nem akkor elég haonra):

A program:

Január 25. (péntek)

Csoportmérkőzések 11.00-tól 19.30-ig

Január 26. (szombat)

Csoportmérkőzések reggel 8.00-tól 19.30-ig

Január 27. (vasárnap)

Helyosztók reggel 8.00-tól 16.30-ig

Eredményhirdetés 16.30-kor

Helyszínek:

Főnix Csarnok

Hódos Imre Rendezvénycsarnok

Oláh Gábor utcai Sportcsarnok

AGTC Tornacsarnok

Loki Utánpótláscsarnok

Hunyadi János Általános Iskola

Kazinczy Ferenc Általános Iskola

Beregszászi Pál Szakközépiskola (ÚNOK Csarnok)

Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium

Tóth Árpád Gimnázium

Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium

Mechwart András Szakközépiskola

Medgyessy Ferenc Gimnázium

Kategóriák, korcsoportok

Leány 1998

Leány 1999

Leány 2000

Leány 2001

Leány 2002

Leány 2003

Fiú 1998

Fiú 1999

Fiú 2000

Fiú 2001-2002

Fiú 2003

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!