Sport

2013.01.31. 18:53

Szükség volt egy igazán jó támadóra

Labdarúgás - Bajzát Péter pénteken Tiszaújvárosban csatlakozik társaihoz, szombaton már Eperjesen bizonyíthat.

Labdarúgás - Bajzát Péter pénteken Tiszaújvárosban csatlakozik társaihoz, szombaton már Eperjesen bizonyíthat.A hét egyik átigazolási szenzációját jelentette a hír, miszerint Bajzát Péter a Mecsekaljáról Nyíregyházára igazol. A remek támadó kétszer volt gólkirály az élvonalban, és éppen a Szparitól távozott a pécsi alakulathoz. Nyíregyházára először 2010 nyarán igazolt, az NB II-ben huszonhat meccsen huszonöt gólt szerzett, és a második vonalban is a legeredményesebb támadó volt.

Aki garanciát jelent

Aztán 2011 nyarán többedmagával igazolt Pécsre. A baranyaiaknál nem igazán jött ki számára a lépés, majd kiderült, hogy nem gördítenek akadályt távozása elé. Kérőből igazán nem volt hiány, hiszen élvonalbeli és másodosztályú csapatok is bejelentkeztek, végül a Nyíregyháza Spartacus lett a befutó.

– Több okból döntöttem a Szpari mellett – kezdte lapunk érdeklődésére a támadó. – Egyrészt a korábban Nyíregyházán eltöltött idő alatt nagyon jól éreztem magam, nem csak a pályán, azon kívül is, hiszen remek volt a társaság. A másik Brekk János személye, aki garanciát jelent.

Gyorsan kellett dönteni

Bajzi tehát visszatér sikeres szezonja színhelyére, és pénteken találkozik társaival a tiszaújvárosi edzőtáborozás zárónapján. A két évvel ezelőtti együttesből ugyan sokan már nincsenek itt, de Ambrusz Árpáddal, Minczér Tiborral és Pákolicz Dáviddal együtt rúgta a lasztit. Mit vár a tavasztól?

– Természetesen sikeres időszakot, azt, hogy eredményesen szerepeljünk. Az alapozást én is elkezdtem, a tárgyalások miatt csak két napot hagytam ki – így Bajzát Péter.

– Mivel változtak a célok, szükségünk van egy jó támadóra – nyilatkozta lapunknak csütörtökön Brekk János, a Nyíregyháza Spartacus szakmai igazgatója. – Bajzát Peti neve már ősszel is felmerült, és bár tartottuk a kapcsolatot, akkor nem volt lehetőség a megszerzésére.

– Most változott a helyzet, és gyorsan kellett döntenünk, végül megegyeztünk a korrekt pécsi vezetőkkel. Bajzát Pétert aligha kell bemutatni a Szpari szurkolóinak, egy ízig-vérig csatár, aki többször volt már gólkirály. Úgy vélem, nagy erőssége lehet a csapatnak. Kíváncsian várom, hogy hogyan fog működni majd a Bajzát–Milan Nikolics duó, bár utóbbit sérülése miatt még nem igazán tudtuk feltérképezni. Ráadásul mögöttük lesz Bárányos Zsolt – mondta zárásként Brekk János.

A tiszaújvárosi különítmény tagjai csütörtökön délelőtt futóedzésen vettek részt, délután gyúrás és fürdés volt a program. Pénteken két gyakorlás vár a játékosokra, szombaton reggel pedig Tiszaújvárosból indul az együttes a szlovákiai Eperjesre, ahol a Tatran Presov élvonalbeli csapatával játszik a Szpari.

Jövő heti meccsek

Márton István, aki edző és egyben technikai vezető, lapunkat tájékoztatta a jövő heti edzőmeccsekről. A csapat kétszer játszik a Városi Stadion műfüvén, február 5-én, kedden 13.30-tól az Ibrány, szombaton 14 órától a Tiszakanyár lesz az ellenfél. Jövő csütörtökön 13 órától Egerben lép majd pályára a Szpari.

KM-ML

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!