Sport

2013.01.23. 16:06

Tűzben tartott kerettagok

A nyíregyházi férficsapat az elmúlt évek hagyományainak megfelelően búcsúzott a Magyar Kupától.

A nyíregyházi férficsapat az elmúlt évek hagyományainak megfelelően búcsúzott a Magyar Kupától. Nem a Magyar Kupa a nyíregyházi férficsapat terepe, annyi szent. Az NYKK legutóbb 2007-ben a Vásárhelyi KS ellen nyert meg olyan párbajt, amelyen szintén élvonalbeli csapat volt az ellenfele, és mindössze 1994-ben (akkor még másodosztályú csapatként), 2007-ben és 2008-ban jutott be a negyeddöntőbe. Az már a ZTE elleni mostani nyolcaddöntő, az első meccsen összeszedett 35 pontos hátrány ismeretében borítékolható volt, hogy a gárda ezúttal sem lépi át a küszöböt, de az önbizalomnak talán nem tett volna rosszat, ha a keddi hazai visszavágón sikerül legyőzni a Zalaegerszeget.

Nem lett volna etikus

– Amikor az első félidő után végképp eldőlt a továbbjutás kérdése, akkor ellenfelünknél szinte kizárólag fiatalok jutottak szóhoz, és nem lett volna etikus a részünkről, ha a legjobb csapatunkkal ebben a helyzetben csak azértis rámegyünk a győzelemre – mondta a 73–70-re elveszített visszavágó kapcsán Ferenczi Tamás, a Marso-Vagép NYKK vezetőedzője. – Meg aztán mi is előre eldöntöttük, hogy ebben az esetben nálunk is a kiegészítő emberek jutnak több lehetőséghez, különösen hasznos volt a mérkőzés a hosszú sérülés után visszatérő Varga Márton számára.

A kezdők közül egyedül Martins Berkis játszott többet, ő is azért, mert szerdán Szlovákiába utazott temetésre, így előre bepótolta a szerdán kihagyott tréninget. Muszáj tűzben tartani a keret minden egyes tagját, mert lám, most is vannak gondjaink, és mindenkire szükség lehet a ránk váró fontos feladatok során.

Szombaton már Körmenden

Ami a bizonyos gondokat illeti, Polyák László sérült válla miatt csak civilben figyelte a mérkőzést, a találkozó során Mohácsi Máténak a könyöke rándult meg, Siska Jánosnak a bokája fordult ki és Boldizsár Ferenc Egerszegen megsérült térde is kezelésre szorul még. Szükség van nevezettek mielőbbi teljes felgyógyulására, mert a nyíregyháziak legközelebb szombaton Körmenden játszanak bajnoki mérkőzést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!