Sport

2013.01.30. 12:17

Visszavonultatják a legenda mezét

Nyíregyháza - Szombat után senki nem veheti fel a nyíregyházi kosárlabdázóknál a Sitku Ernő által viselt 15-ös dresszt.

Nyíregyháza - Szombat után senki nem veheti fel a nyíregyházi kosárlabdázóknál a Sitku Ernő által viselt 15-ös dresszt.Szombaton a szokott időben, 18 órakor kezdődik a Marso-Vagép NYKK hazai bajnoki mérkőzése, de aki részese akar lenni Sitku Ernő visszavonulásának, annak hamarabb kell érkeznie a bujtosi csarnokba. A korábbi 149-szeres válogatott játékos egykori nyíregyházi és nem nyíregyházi társaiból összeállított csapatok gálamérkőzése ugyanis 16.40-kor kezdődik, ez előtt, illetve közben búcsúztatják el a sportág halhatatlanjai közé is beválasztott játékost.

A pályafutását az előző bajnokság végeztével befejező Sitku Ernő reaktiválását ugyan sokáig rebesgették, de mivel ez nem történt meg, keresni sem lehetett volna jobb alkalmat a szombatinál a búcsúztatására. A nyíregyháziak ellenfele ugyanis a Paks lesz, és Ernő éppen a Tolna megyeieknél töltötte pályafutása egyik legsikeresebb időszakát (a másikat a Honvédnál, de a fővárosi rekordbajnok már évek óta az NB I. B csoportban szerepel). Az Atomerőmű SE színeiben Sitku kétszer nyert bajnokságot (2002, 2005) és ugyanennyiszer Magyar Kupát (2003, 2005), a klubvezetők és a szurkolók a mai napig kedvenceik között tartják számon az erőcsatárt. Nyíregyházán ugyan ilyen sikereket nem tud felvonultatni a búcsúzó játékos, de itt töltötte élvonalbeli pályafutása leghosszabb időszakát, hiszen 2005-től kezdődően megszakítás nélkül hét szezont húzott le.

Ezidő alatt 190 bajnoki mérkőzés van a háta mögött (2010 novemberéig, megszakítás nélkül 161), és a borda-, illetve Achilles-ín-sérülése miatt végül pályafutása utolsó két szezonjában 23 találkozót kellett kihagynia. Ezekkel együtt bőven 200 NB I. A csoportos találkozó felett tartana nyíregyházi mezben. Abban a 15-ös számú dresszben, amelyet a szombati mérkőzés előtt ünnepélyesen visszavonultatnak, és az Amerikában megszokottak szerint felhúzzák a csarnok légterébe. Ezt követően soha senki nem viselheti az NYKK-ban a 15-ös mezszámot.

Csak még egyszer Sitku Ernő. Merthogy a legenda utoljára kap lehetőséget a kezdőcsapatban, és mivel korábbi 190 nyíregyházi mérkőzésén mindig feliratkozott a pontszerzők közé, ez a sor talán az utolsó fellépésen sem szakad meg. Magyarán nemcsak annyi lesz a pályafutását hivatalosan is befejező kosaras szerepe, hogy a feldobásnál elüti a labdát...

A gálamérkőzésre meghívást kapott a korábbi társak közül többek között Dávid Kornél, Mihály Gyula, Boros Zoltán, Mészáros Zalán, Czigler László és Kiss Zsolt – utóbbi lehet az egyetlen ma is aktív fellépő, hiszen a szegedi kosaras már pénteken letudja soros bajnokiját. Sitku Ernő köztük és az egykori nyíregyházi társak között is lehetőséghez jut a kétszer 15 perces mérkőzésen, aztán jöhet a búcsúfellépés az NB I. A csoportban...

Háromezer pont felett

Sitku Ernő az egyedüli nyíregyházi kosárlabdázó, aki az élvonalban 3000 szerzett pont fölé jutott: a hét év alatt 3059 pontot termelt (ebből 289 „darab”, tehát összesen 867 pontot érő volt a hárompontos kosár – ez szintén klubrekord), és ez idényenként 16,1 pontos átlagot jelent. A jubileumi, háromezredik pont csaknem egy évvel ezelőtt, 2012. február 11-én, a Szolnok ellen hazai pályán 104–71-re elvesztett mérkőzésen született, amikor Sitku 15/6 egységet termelt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!