2013.04.16. 10:32
Nem siratja az ezüstöt
Körbeverés után végzett a harmadik helyen Majoros Bence az ifi asztaliteniszezők húszak bajnokságán.
Körbeverés után végzett a harmadik helyen Majoros Bence az ifi asztaliteniszezők húszak bajnokságán.Tizenkét mérkőzéséből mindössze egyet veszített el, mégis „csak” a harmadik helyen végzett Majoros Bence az országos ifjúsági húszak bajnokságon. A Nyírbátori ASE versenyzője balszerencsésnek mondható, eredménysora mégis örömteli, hiszen elsőéves ifjúságikorú versenyzőként berobbant a korosztályába.
A verseny neve arra utal, hogy a ranglista húsz legjobbja vesz rajta részt, valójában 25 ifi fiú asztaliteniszezőt hívtak meg. Őket ötös csoportokba sorolták, a körmérkőzéses selejtezőkből a kvintettek első-második helyezettjei az A csoportba, vagyis az 1–10. helyért játszók közé jutottak, a harmadikok-negyedikek a 11–20. pozíciókért folytatták. Szerencsére a nyírbátoriak csak a felsőházban voltak érintettek, hiszen Majoros Bence mellett Tóth Gábor is a felsőházba jutott, ami azért is dicséretes, mert csoportjában a harmadik kiemeltnek számított.
Szóval Majoros gyakorlatilag végigverte a mezőnyt, egyedüli vereségét a celldömölki Szita Mártontól szenvedte el, aki a magyar bajnok felnőttcsapat erősségének számít. Legyőzte a ranglistán előtte helyet foglaló Ecseki Nándort is, kinek rövid időn belül már másodszor vágott vissza a márciusban extraligás bajnoki meccsen elszenvedett vereségért. Érett az ezüstérem, csakhogy az utolsó fordulóban Szita–Ecseki mérkőzést rendeztek, és ezen egyetlen eredmény jelentette volna azt, hogy Bence lecsúszik a dobogó alsó fokára: Ecseki 3:1-es győzelme.
Hát persze, hogy így végződött a mérkőzés, amely után hármas körbeverés alakult ki az élen, és ebből a nyírbátori legény húzta a rövidebbet. Ezzel együtt szomorkodásra semmi ok, hiszen Majoros Bence újra igazolta, hogy új korosztályában is a legjobbak közé tartozik, mint ahogy Tóth Gábor tizedik helyezése is megsüvegelendő.
Ifjúsági húszak bajnoksága
Fiúk, selejtező
2. csoport: Tóth G. (Nyírbátori ASE)–Ecseki (Budaörsi SC) 0:3 (továbbvitt eredmény), –Freisinberger (KSI) 3:1, –Bruckner V. (BVSC-Zugló) 3:2, –Felker (BVSC-Zugló) 3:0. A csoport végeredménye: 2. Tóth Gábor 3 győzelem – a felsőházba jutott.
4. csoport: Majoros B. (Nyírbátori ASE)–Makk (BVSC-Zugló) 3:0, –Molnár I. (Jászkun Volán) 3:0, –Kovács G. (BVSC-Zugló) 3:1, –Kovács S. (Ceglédi VSE) 3:0 (továbbvitt eredmény). A csoport végeredménye: 1. Majoros Bence 4 – a felsőházba jutott.
Főtábla, az 1–10. helyért
Majoros B.–Tóth G. 3:1, –Ecseki 3:1, –Szita (Celldömölki VSE) 0:3, –Sabján (Komlói BSK) 3:1, –Bőhm (Turris SE Sopron) 3:2, –Kramarics (Celldömölki VSE) 3:0, –Kovács R. (Pénzügyőr SE) 3:0, –Szarka Zs. (Szombathelyi AK) 3:0.
Tóth G.–Majoros B. 1:3, –Sabján 2:3, –Szarka Zs. 1:3, –Kovács S. 0:3, –Szita 0:3, –Kovács R. 1:3, –Kramarics 3:2.
Végeredmény: 1. Szita Márton (Celldömölki VSE) 8 győzelem (a holtversenyben 4:3-as szettarány), 2. Ecseki Nándor (Budaörsi SC) 8 (4:4), 3. Majoros Bence (Nyírbátori ASE) 8 (3:4), ...10. Tóth Gábor (Nyírbátori ASE) 1.